Gazdaság

A nyár végére elkészül a pécs–pogányi kompozitelem-gyártó üzem

Repülőgép-összeszerelés

A Magnus Aircraft Zrt. ezerkilencszáz négyzetméteres összeszerelő üzeme és háromszáz négyzetméteres irodahelyisége mintegy hárommilliárd forintos beruházással épült fel. A létesítményrészben tavaly október végén indult el a termelés – írja a távirati iroda.

Figura Zsolt beruházásért felelős operatív igazgató kiemelte: az épülő kompozitelem-gyártó üzem méltó folytatása az eddigi beruházásoknak, a már működő repülőgép-gyártó egységet fogja majd kiszolgálni. Évente több mint kétszáz kompozit repülőgéptest gyártását tervezik. Az operatív igazgató közölte: a mintegy kétmilliárd forint értékű fejlesztés februárban indult, a tervek szerint a nyár második felében kezdődik a próbaüzem a létesítményben. A Magnus összeszerelő-üzemegységében és az irodaépületben jelenleg mintegy hatvan ember dolgozik. Október óta hét repülőgépet gyártottak le az üzemrészben, amelyben évente kilencven repülőgép összeszerelését tervezik. A cég korábbi ismertetése szerint a Magnus Aircraft a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas.