Gazdaság

Tőkefinanszírozás vállalkozás építéséhez

A startupok figyelmük nagy részét a technikai megvalósításra és a termékfejlesztésrefordítják, keveset foglalkoznak azzal, hogy a termék hogyan jut el a vásárlókhoz

Egy ötlet, átgondolt koncepció és egy szakképzett csapat. Ez minden sikeres vállalkozás alapja. A kezdeti elképzeléstől a cég megalakulásán át egészen a nemzetközi sikerekig kíséri ügyfeleit a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő, amelynek vezérigazgatójával, Kisgergely Kornéllal beszélgettünk.

Tőkefinanszírozás vállalkozás építéséhez
Kisgergely Kornél: Egészen a nemzetközi sikerig el tudjuk kísérni a cégeket
Fotó: Ficsor Márton

– Nem olyan régen, 2016-ban jött létre az alapkezelő. Mi volt a megalakulás fő célja?

– A 2016-os év jelentős változásokat hozott a cégünk életében: minket jelöltek ki állami alapkezelőnek. Ettől fogva új névvel, a feladathoz illeszkedő létszámmal és termékpalettával működtünk tovább. Elsősorban az inkubációs, magvető, és korai növekedési szakaszokra fókuszáló, kockázatitőke-programok működtetése a fő feladatunk. Többek között az alapítás előtt álló, esetleg kezdeti szakaszban lévő, K+F+I tevékenységet végző vállalkozásoknak nyújtunk befektetést, a mi tevékenységünkhöz pedig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. nyújt szakmai támaszt. A vállalkozások finanszírozására ötvenhatmilliárd forint áll rendelkezésünkre, ami európai uniós, illetve saját, Magyar Fejlesztési Bank (MFB)-forrásból származik. Ekkora keretösszeg révén a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő mára Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb tőkebefektető társaságává vált. A rendelkezésünkre álló források jelentős részét – tízmilliárd forintot – teljesen a kezdeti fázisban lévő cégek finanszírozására fordítjuk. Ebben a szakaszban még sokkal inkább beszélhetünk egy csapatról, mint cégről, amelyben megvannak a megfelelő kompetenciák arra, hogy el tudja kezdeni a vállalkozás építését. Ehhez adunk mi tőkefinanszírozást, továbbá segítünk a megalapításban és az indulásban is. Ha megfelelően alakulnak a dolgok, akkor a finanszírozásban akár ötszázmillió forintig is el tudunk jutni, és a megalapítástól egészen a nemzetközi sikerekig tudjuk kísérni a céget.

– Van olyan cég, amire különösen büszkék?

– Két éve fektettünk be a Talentuno nevű startupba, amely akkor már piacon volt egy ideje, és árbevételt is hozott. Elsősorban szolgáltató cégek számára toboroznak munkaerőt, amelyhez egy automatizált mechanizmust alakítottak ki. Ezzel a koncepcióval szerettek volna piacra lépni Lengyelországban is, amelyhez tőlünk igényeltek befektetést. A tőke segítségével csavartak még egyet az üzleti modellen, és kiterjesztették minden fehérgalléros munkakörre is az automatizált jelöltkeresési rendszert. Ennek a fejlesztésnek köszönhetően jó esélyük van arra, hogy a jövőben az egész globális fejvadászpiacot uralni tudják. Erre már többen is felfigyeltek, és ennek eredményeként most egy másik alapkezelővel közösen fektettünk a cégbe.

– Ezek szerint már régebb óta a piacon lévő cégek is fordulhatnak az alapkezelőhöz?

– Természetesen azok is jelentkezhetnek hozzánk nagyobb tőkebefektetésért, akik már előrébb tartanak startupjuk építésében. Olyan cégeket is finanszírozunk, és fogunk is, amelyek nem a mi segítségünkkel „születtek”, hanem már van valamiféle teljesítményük, amellyel megérettek egy nagyobb tőkebefektetésre. Általában a fő cél a nemzetközi piacokon való terjeszkedés, és azt látjuk, hogy jól használják a több száz millió forintnyi befektetést a startupok, és jelentős sikereket tudnak elérni. Azok a cégek, amelyek 2017-ben kaptak tőkebefektetést, 2018 végére 85 százalékkal tudták növelni az árbevételüket, amelynek az egyharmada már exportból származott. Eddig összesen kétszáz vállalkozásba fektettünk be, a nagy részükről úgy gondoljuk, hogy akár multinacionális céggé is kinőhetik magukat.

– Milyen feltételeknek kell megfelelniük a jelentkező startupoknak?

– Az ötletek alapos szűrésen mennek át. Fontos szempont, hogy olyan tervekkel jöjjenek, amelyek valós piaci igényt tudnak kielégíteni. A megfelelő stratégia kidolgozása is legalább ennyire fontos, hiszen maga a találmány csak egy része a sikernek. Nagyon sok történetet hallottunk már feltalálókról, akik aztán nem kerestek semmit. Már a kezdetektől szükség van piaci és cégépítési ismeretekre is.

– Esetleg az ötletek szabadalmaztatásában is segítséget nyújtanak?

– Nagyon jó az együttműködésünk a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával, rendszeresen tartanak nekünk továbbképzéseket, így naprakészek tudunk maradni a szabadalmi eljárással kapcsolatban is.

– Az alapkezelő vezetőjeként mit gondol, mire kell kiemelten figyelni egy vállalat alapításakor?

– Egyrészt mindenkit arra bátorítok, hogy merjen vállalatalapításban vagy felvásárlásban gondolkodni. Ez egy olyan életút, amely nagyfokú önállóságot ad. Az induló startupok esetében az a tapasztalatunk, hogy sokan a figyelem nagy részét a technikai megvalósításra és a termékfejlesztésre fordítják, és nagyon keveset foglalkoznak azzal, hogy a termék hogyan jut el a vásárlókhoz. Azonban ez utóbbira mindenképp érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni.

– Említette, hogy a cégalapítás mellett javasolja a vállalatvásárlást. Ez azt is jelenti, hogy az alapkezelő ahhoz is tud finanszírozást nyújtani?

– Körülbelül két hónapja indult egy új tőkefinanszírozási programunk, amelynek célja, hogy segítsük a generációváltást olyan családi vállalkozások esetében, ahol a családon belüli utódlás nem megoldott. A minimum ötvenmillió forintos árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozások ötvennyolc százalékát teszik ki a családi vállalkozások. A piaci információink szerint ezek közel negyven százalékát érinti a generációváltás problémája, mivel a tulajdonos–ügyvezetők átlagos életkora elérte a hatvanöt évet. Az esetek többségében ugyanakkor nem megoldott a családon, illetve a jelenlegi tulajdonosi körön belüli cégvezetői utódlás. Az ilyen társaságok esetében az értékesítés elkerülhetetlen, azonban a jelenlegi cégvásárlási kereslet, illetve a rendelkezésre álló finanszírozás nem elégséges a kérdés megoldásához. Számos prosperáló családi cég esetében ezért veszélybe kerülhet a működőképesség fenntartása és a cég értékeinek megőrzése. A probléma akár tizenkétezer társaságot is érinthet, ezért a generációváltás problémája nemzetgazdasági szempontból is jelentős. A forráskiegészítő tőkeprogram célja a cégfelvásárlások finanszírozása és a befektetői kedv fokozása. A Hiventures ötszázmillió forint alatti tőkeigény, míg az MFB Invest az ötszázmillió forint feletti tőkefinanszírozási igény esetén várja a jelentkezőket. A finanszírozási időtáv öt–hét év, a felvásárlás során harmincszázalékos magánforrás bevonása is elvárt. A tervezett ügyletek értékelése során figyelembe veszik az értékesítésre kínált társaság hosszú távú jövedelemtermelő képességét és a felvásárló menedzsment szakmai felkészültségét is. A rendelkezésre álló forrás a Hiventures által kezelt alapok esetében tízmilliárd forint. A vállalatok értékesítése egy rendkívül bonyolult feladat, ennek során fel kell készíteni a céget az értékesítésre, a cég működését egy eladásra alkalmas, bürokratikusabb működésre kell átállítani. Ha ez megtörtént, akkor kell megtalálni a potenciális felvásárlót, akinek finanszírozásra van szüksége. Ez az a pont, ahol mi beszállunk a folyamatba. Az a célunk, hogy a mi tőkefinanszírozásunkkal tegyük alkalmassá ezt a tranzakciót banki hitel felvételére. A felvásárlók akkor tudnak egy igazán értékes céget megvenni, ha minél több külső forrás áll a rendelkezésükre. Egy banki hitelhez szükség van önrészre, amit mi biztosítunk.

– Jelenleg mekkora az érdeklődés erre a programra?

– Folyamatosan érkeznek be a jelentkezések, de szükség van egy komoly piaci edukációra, amelyhez a piac többi szereplőjével is együttműködünk. Hamarosan a Budapest Bankkal lesz egy országos, több helyszínt érintő szakmai műhelyünk, ahol közösen mutatjuk be, hogy milyen lehetőségek vannak a vállalatok értékesítésére és azok felvásárlására. Szerencsére az MFB-csoporton kívül más kormányzati szereplők is nagy hangsúlyt fektetnek erre. A téma kiemelt helyen szerepel a Magyar Nemzeti Bank versenyképességi javaslatában és az Innovációs és Technológiai Minisztérium is szívén viseli a probléma orvoslását. Bízunk benne, hogy idén sikerül néhány generációváltási ügyet lezárnunk, és a jó példák fokozzák majd az érdeklődést.

Kapcsolódó írásaink