Gazdaság
A fizetésekkel együtt nőnek a munkáltatói terhek is
A statisztikák szerint ötven százalékkal emelkedtek a bérköltségek
Az év mindenhol, a boltos világban is béremeléssel indult, és ennek feltehetően még nincs vége – írja a blokkk.com. A bérek ugyanolyan költséget jelentenek a munkáltatónak, akár a beszerzés vagy éppen az üzemeltetés. A legutóbbi statisztikák szerint a foglalkoztatottak száma mintegy 360 ezer fő volt, a teljes bérköltség pedig 2018-ban túllépte az ezermilliárd forintot, és 2019-ben nincs megtorpanás, tovább kellett emelni a fizetéseket.
Az elmúlt öt év statisztikáját tekintve mintegy ötven százalékkal emelkedtek a bérköltségek, részben ennek is köszönhető a termékek árának körülbelül ötszázalékos emelkedése. Fontos hangsúlyozni, hogy csak részben, ugyanis az emelkedéshez a mezőgazdasági árak márciusi növekedése is hozzájárult. A szeszes italok, dohányáruk árait az utóbbiak adóemelése hajtotta fel. A különféle iparcikkeknél pedig fontos tényező a forint gyengülése is, hiszen ebben a termékkörben jelentős az import súlya. Az üzemanyagoknál is – a mezőgazdasági árakhoz hasonlóan – a külső piacok diktálnak. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a beszállítok is folyamatosan egyre magasabb átadási árakat szabnak meg. A boltosoknak három irányba is meg kell felelniük, így az áremelés alapos átgondolást igényel. A legnagyobb költség a beszerzés, ami 70-75 százalékot tesz ki, amellett ki kell fizetni az áfát is, és ami marad, az a kereskedő saját pénze, az úgynevezett árrés, ebből gazdálkodhat, ebből fizeti a béreket is.