Gazdaság

A Budapest-Belgrád vasútfejlesztésről tárgyalt Varga Mihály

A Budapest-Belgrád vasútfejlesztésről tárgyalt Varga Mihály Pekingben, a Kínai Eximbankkal folytatott megbeszélésen a pénzügyminiszter elmondta, Magyarország elkötelezett a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésének mielőbbi megvalósítása mellett - közölte a Pénzügyminisztérium kedden.

A Budapest-Belgrád vasútfejlesztésről tárgyalt Varga Mihály
Varga Mihály: A fővállalkozói szerződések előkészítése jó ütemben halad
Fotó: MH

A tárca közleménye szerint Varga Mihály a tárgyaláson kiemelte: Magyarország aktív résztvevője az Egy övezet, egy út kezdeményezésnek, az új vasútvonallal pedig központi szerepet tölthet be az Új Selyemút nyugati végén.

A pireuszi teherkikötőt Nyugat-Európával összekötő vasúti folyosó részét képező fejlesztésről szólva Varga Mihály rámutatott arra, hogy a fővállalkozói szerződések előkészítése jó ütemben halad, a tervek szerint a pályázatot elnyerő konzorciumról akár április végéig döntés születhet.

Ezt követően kezdődhet a tervezési és engedélyezési munka, a cél az, hogy 2023-ra befejeződjön a Budapest-Belgrád vasútvonal építése. Ennek érdekében a kormány egyszerűsíteni kívánja a szükséges eljárásokat, és lehetővé teszi, hogy az illetékes hatóságok a szükséges engedélyeket gyorsított eljárásban adják ki - ismertette a tárcavezető a közleményben.

A miniszter szerint a Budapest-Belgrád vasútvonal hozzájárul a közép-kelet-európai, jelenleg hiányos észak-dél irányú vasúti kapcsolatok bővítéséhez, korszerűsítéséhez, fontos szempont, hogy a kínai cégek az Európába szánt áruk nagy részét a pireuszi kikötőből vasúton juttatják el a kontinensre, és a szállítási útvonalért folyó versenyben Magyarország lemaradna a felújítása nélkül - írja közleményében a Pénzügyminisztérium.

A Huawei vezetőjével is tárgyalt Varga Mihály

A magyar kormány elkötelezett az infokommunikációs szektor fejlesztésében, a digitális átállás ugyanis kulcsa a magas ütemű gazdasági növekedésnek – jelentette ki Varga Mihály James Li, a Huawei Technologies regionális elnökével folytatott megbeszélését követően Pekingben. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a magyar gazdaság megfelelő működési környezetet kínál a Huawei számára, amely Magyarország második legnagyobb kínai befektetője.

A tárcavezető kifejtette: a Huawei a kormány fontos stratégia partnere, Magyarországon több mint 2000 embernek ad munkát, a Kínán kívüli legnagyobb ellátási központja hazánkban működik. A magyar gazdaság egyre jobb teljesítménye, a folyamatosan csökkenő adók és a befektetőbarát kormányzati intézkedések hozzájárulnak ahhoz, hogy a vállalat továbbra is potenciális befektetési célpontként tekintsen hazánkra.

A tanácskozáson mindkét fél egyetértett abban, hogy a digitális átalakulás nemcsak lehetőségeket, hanem társadalmi, gazdasági és biztonsági kihívásokat is rejt magában, amelyekre a nemzeti kormányoknak is fel kell készülni. Ezért nagyra értékeljük, hogy a Huawei, az információs és telekommunikációs technológiák egyik vezető, globális szállítója támogatni kívánja hazánkat a pénzügyi tudás fejlesztésében, az infokommunikációs technológia elterjesztésében - emelte ki Varga Mihály. Mint mondta: további együttműködési lehetőséget látunk az intelligens közlekedés, a digitális oktatás, a fenntarthatóság és a foglalkoztatáspolitika területén. Az egyeztetésen tárgyaltak egyebek mellett az úgynevezett okos-vámszabad területek, zónák kialakításáról, valamint az infokommunikációs technológiák révén tovább egyszerűsíthető, online adózási lehetőségekről is. A megbeszélésen James Li megköszönte, hogy a magyar kormány racionálisan, tényszerűen kezeli a Huawei fejlődését, jelenlétét az országban, valamint kiegyensúlyozott és korrekt üzleti környezetet biztosít számukra.

Varga Mihály emlékeztetett: a kínai cég egy korábbi megállapodásban vállaltak szerint a következő években tovább segíti a szélessávú internet kiépítését Magyarországon. Ezzel a Huawei is hozzájárul ahhoz a kormányzati célkitűzéshez, miszerint 2025-ig a magyar háztartások 90 százalékában elérhetővé váljon a magas sebességű internet-hozzáférés.

Kapcsolódó írásaink