Gazdaság

A gépjárműgyártás húzta az ipart

Az új kapacitásoknak köszönhető a tavaly decemberi gyorsabb növekedés, ami meghaladta az elemzői várakozásokat

Nőtt az ipari termelés a tél utolsó hónapjában. A szakértők arra számítanak, hogy a mostani kilátások alapján idén négy és öt százalék közötti emelkedésre lehet képes az ágazat.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból kiderült, hogy az ipari termelés volumene februárban 5,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz viszonyítva 1,0 százalékkal nőtt. Az év első két hónapjában 5,2 százalékkal volt nagyobb az ipar kibocsátása, mint az előző év azonos időszakában. Németh Dávid, a K & H Bank vezető elemzője megállapította: főként az autók és elektronikai cikkek gyártásának köszönhetően gyorsabb növekedésre váltott a magyar ipar februárban.

Az ipar alapvetően változékony eredményt mutat, de tavaly szeptember óta gyorsulás figyelhető meg, ami azért érdekes, mert ebben az időszakban az európai gazdaság a lassulás jeleit mutatta. Valószínűleg a magyar iparba belépő új kapacitások adják a többletet. Ráadásul ezek az új kapacitások nemcsak kompenzálják a lanyhuló nemzetközi keresletet, hanem egy kis pluszt is tudnak adni az ágazatnak – tette hozzá. A K & H elemzője szerint a mostani kilátások alapján idén négy és öt százalék közötti növekedésre lehet képes a magyar ipar.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank ­szenior makrogazdasági elemzője hangsúlyozta: januárhoz hasonlóan februárban is pozitív meglepetést hoztak az ipari termelés adatai. Az első két hónap adatai összességében kifejezetten pozitív évkezdetről tanúskodnak, a magyar ipari termelés meglehetősen ellenállónak bizonyult a globális növekedési kilátások romlásának, illetve az üzleti bizalom romlásának és a konjunktúra lassulásának a főbb exportpiacokon.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője is felhívta a figyelmet arra, hogy az ipar februári növekedése meghaladta az elemzői várakozásokat, vagyis válságjelek helyett további növekedés látszik az ágazatban.