Gazdaság

Kínai beruházásban újul meg a zalaegerszegi Hotel Balaton

Kínai befektetők vásárolták meg és alakítják négycsillagos szállodává a zalaegerszegi egykori Hotel Balatont; az egymilliárd forintos beruházás várhatóan őszre készül el - közölte az építkezésen tartott bejárás keretében pénteken a város polgármestere.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a belvárosban található szálloda 1981-ben nyitotta meg a kapuit, 2000-ben konferenciateremmel, 2004-ben pedig egy keleties hangulatú wellness-részleggel bővült. A mindvégig magánkézben lévő komplexumot tulajdonló cégcsoport gondjai miatt a hotel 2010-ben egy bankhoz került, azóta zárva van. Egy kínai család 2017-ben vásárolta meg az épületet, amelyet őszre négycsillagos hotellé alakítanak át - jelezte a polgármester a befektetők képviselőinek jelenlétében.

Hozzátette, hogy az egymilliárd forintos, teljesen magántőkéből megvalósuló beruházásra nagy az igény Zalaegerszegen az épülő járműipari tesztpálya és más befektetések miatt is. A 64 szobás, Willis Hotel néven megnyíló szállodában a wellness-központ mellett konferenciaterem is lesz.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a tesztpálya miniszteri biztosa arról beszélt hogy a turizmuson belül a rendezvényturizmus egyre fontosabb szerepet játszik. Zalaegerszeg esetében, a most zajló beruházások miatt különösen fontos, hogy legyen alkalmas hely több száz fős konferenciák rendezésére, amit ez a magánberuházás is lehetővé tesz majd.

Czigány István, a tervező Zala Art Építész Iroda ügyvezetője a bejáráson elmondta: az eredeti tervek készítőjével újragondolták az épületet, de magához az alaprajzhoz nem nyúltak hozzá. A zalaegerszegi belváros "záróelemének" tekinthető hotel egykori erkélyeit beépítették, teljes belső és külső korszerűsítést végeznek, hogy a mai igényeknek mindenben megfelelő szállodaépületet alakítsanak ki.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom