Gazdaság
Az innováció nem opció, követelmény
Fenntarthatósági fórum
Hangsúlyozta: a fenntarthatóság és az innováció nem opció, hanem követelmény. Kiemelte, a főváros célja Európa egyik legmeghatározóbb településévé válni. Iain Lindsay brit nagykövet elmondta, a brit vállalkozók is szívesen jönnek Budapestre, hozzátéve, hogy egyre több magyar startup jut ki a nemzetközi piacra, többek között Nagy-Britanniába is. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára elmondta, 2010-ben az ország a stabilitás útjára lépett, ezt mutatja a gazdaság helyzete és a munkanélküliség visszaszorítása. A kormány elkötelezett a startupok támogatásában, erre jó példák a Millenáris Startup Campus, valamint az inkubátorházak – tette hozzá.