Gasztro
Eltűnhet a süllyesztőben az egyik kedvenc hagyományos magyar ételünk?
Az új generációk egyre válogatósabbak

Miközben a boomerek és az X generáció még jó szívvel kanalazta a töltött káposztát vagy kocsonyát, a mai húszasok, inkább smoothie-t reggeliznek, zabkását esznek, és rendelnek egy színes poke tálat. A Z generáció életmódja és étkezési szokásai is gyökeresen mások.
A Z generáció már nem kedveli a zselés állagú vagy erős ízű ételeket, mint a kocsonya, kenyérpuding, máj hagymával, vagy a konzervek és pástétomok – ezek sokaknak csak a gyerekkori „meg kell enni” emléket jelentik, nem pedig az örömteli étkezést.
A túl egyszerű „falusi” magyar ételek sem túl népszerűek a körükben, így a pásztortarhonya vagy a dödölle se készül már a konyhájukban – írta meg a Baol.
Klasszikusok, amiket köszöni, nem kéri a Z generáció
- Kocsonya – a zselés állag a legtöbb Z generációsnál egyet jelent a „kösz, nem” érzéssel
- Halászlé – sok a macera vele, halat meg amúgy is kevesen esznek
- Sült máj hagymával – túl erős íz, és már az illatával is baj van
- Rakott kel, rakott karfiol – a főtt káposztás, besameles, zsíros ételeket sokan nehéznek érzik
- Tüdőpörkölt, pacal – a belsőségeket már a Y generáció is hanyagolta, de most végképp eltűnhetnek
- Zsíros kenyér hagymával – a boomerek kedvence, de ma már csak retró poén
- Házi lekvárok és kompótok – a bolti cukormentes verziók kiszorították őket
- Lebbencsleves, tojásos nokedli uborkasalátával – sok Z generációsnak ezek már „csóró kaják”