Gasztro

Növényi alapú élelmiszerekről tanácskoznak a METRO Gasztroakadémián

A negyedik Növényi Konferencia fő témája a kapcsolatok építése, a törzsvendégek kinevelése, az együttműködés

A negyedik Növényi Konferenciát október 30-án rendezik meg a METRO Gasztroakadémián. Magyarország első számú innovatív, növényi alapú élelmiszeripari eseményén az idei évben az edukáció áll a középpontban.

Növényi alapú élelmiszerekről tanácskoznak a METRO Gasztroakadémián
Vegán torta is lehet finom
Fotó: Sweet Gorilla

Ismét a METRO Gasztroakadémia ad otthont Budaörsön Magyarország egyetlen Növényi Konferenciájának, melynek célja továbbra is a növényi alapú trend követése, előremozdítása, színesítése. A rendezvényen, mely idén elsősorban az edukációt helyezi fókuszába, az érdeklődők négy előadást és hét kerekasztal-beszélgetést hallgathatnak meg.

Az eseményen szó lesz a növényi alapú ételek szerepéről a közétkeztetésben, a vendéglátásban és a kiskereskedelemben, de a résztvevők szakavatott előadóktól tanulhatnak arról is, hogy hogyan tartsák meg a jó kollégákat, hogyan neveljenek törzsvendégeket, hogyan kerüljenek be termékeikkel a boltokba és az éttermekbe, illetve hogy miért érdemes együttműködniük egy vegán szervezettel.

Vegán és fincsi - erről tanácskoznak a Növényi Konferencián
Vegán és fincsi – erről tanácskoznak a Növényi Konferencián
Fotó: PPP The Vegetarian Butcher

Górcső alá kerülnek olyan témák is, mint az influenszer-marketing és a rebranding, és a tavalyi évhez hasonlóan a vendégek szervezett rapid networking eseményen is részt vehetnek a Vegan Business Circle jóvoltából. Az előadók között megszólalnak olyan vegán éttermek képviselői és séfjei, mint a The Planteen, a Vegazzi Specialty Pizzeria, a Vegán Kifli és a Vegan Garden.

A rendezvény házigazdája Péntek Csaba, a Vegan Business Circle alapítója és az esemény főszervezője lesz, Galavits Patrik, a Direkt36 újságírója pedig szakmai moderátorként járul hozzá a nap sikeréhez. Az esemény támogatója a METRO és a Prove, médiatámogatója a Trade Magazin.

További információk itt.

Kapcsolódó írásaink