Gasztro
Lelepleződött a brit barna leves, amely nem is lehetett Viktória királynő kedvence
Még nem hozták nyilvánosságra a III. Károly május 6-ai koronázása utáni bankett étlapját, de a BBC szakírója szerint az étkezés nem egy tál gőzölgő barna Windsor-levessel indul. Pedig híres szakácsok és gasztronómusok is azt hiszik, hogy ez az étel – a kiadós, pörkölt alapú, zöldséges húsleves – régóta különleges szerepet tölt be a nemzeti étkezésben, a brit királyok és királynők, hercegek és hercegnők kedvenc étele volt több évszázada.
Sőt, egy népszerű receptajánló angol honlap szerint ez a leves, amely „felépítette” a brit birodalmat, és amely nagyon divatos volt a viktoriánus és az Edward-korszakban, Viktória királynő különösen szerette, és rendszeresen szerepelt az állami ünnepségeken.
Ennek ellentmond, hogy a királynő 1838-as koronázási bankettjének étlapja szerint az ünnepi étkezés a zöldteknőslevessel kezdődött, és bár számos ebédet, vacsorát adott majdnem 64 éves uralkodása alatt, úgy tűnik, hogy a Brown Windsor Soup nem található meg a fennmaradt étlapokon.
Ezt erősíti meg Glyb Hughes – a brit hagyományos ételek eredetének kutatója – , aki szerint a barna Windsor-leves mint az uralkodók kedvenc étele, csak egy mítosz. Sőt, a történész szerint a marha- és bárányhúsból készült leves Viktória királynő korában valószínűleg még nem is létezett. Hughes rámutatott, hogy a Brown Windsor Soup leírása egyik híres viktoriánus szakács könyvében sem olvasható, s kutatásai során nem talált olyan 19. századi éttermi menüt, amelyen szerepelt volna.
Először 1920-as években egy észak-angliai áruház kávézójának étlapján találta meg a Brown Windsor Soup-ot, amelyet az 1940-es években konzervben is árultak kereskedelmi forgalomban. Hughes könyvében azzal érvelt, hogy a Brown Windsor Soup nem történelemmel átitatott étel, hanem a modern népi kultúra alkotása.
Marc Meltonville élelmiszer-történész szerint a 19. században két leves névadója is volt ugyan a királyi kastélyáról híres Windsor, de azok nem barnák voltak. Henderson William Brand, IV. György király séfjének 1834-ben kiadott szakácskönyvében szerepel a Vermicelli Soup a la Windsor receptje, amely szárnyasok húsával és tésztával készült.
Tizenegy évvel később a brit–olasz Charles Elmé Francatelli – aki 1840 és 1842 között Viktória királynő főszakácsa volt – A modern szakács című nagy hatású kötetében szerepel a windsori borjúláb leves, melynek világos színe a bőséges hozzáadott fehérbortól, tejszíntől ered.
A barna Windsor leves tehát a 20. század találmánya, s népszerűségében közrejátszott, hogy nagyon sok tréfa, vicc született az angolok egyik kedvenc ételről.
Szerepel például Agatha Christie Poirot karácsonya című regényének 1994-es tévéadaptációjában. A belga detektív vonaton utazik, és éhes. Az étkezőkocsi pincérétől megkérdezi: „Milyen az a barna Windsor-leves?" Mire azt válaszolják neki: „Hát uram, ez leves, Windsorból". Amikor felszolgálják a levest, Poirot megdöbbenve mondja: „De nem tűnik túl ízletesnek". Ez a jelenet azért is érdekes, mert Agatha Christie eredeti, 1938-as regényében nem szerepel.
Végül nézzük meg, hogy készül a barna Windsor-leves
A bárányhúst és a marhahúst kockákra vágjuk és megforgatjuk lisztben.
• A vajat egy nagy serpenyőben alacsony vagy közepes lángon megolvasztjuk. A húst 3 perc alatt barnára pirítjuk, majd hozzáadjuk a maradék lisztet, és még egy percig pirítjuk, amíg a vaj/liszt aranybarna nem lesz.
• Most adjuk hozzá a felszeletelt zöldségeket, és öntsük fel az alaplével, tegyük bele a fűszernövényekből készült csokrot, fedjük le a serpenyőt, és pároljuk 2 órán át.
• A leveshez adhatunk főtt rizst, és forrón tálaljuk, kenyérrel vagy zsemlével.
Egy angol háziasszony véleménye a levesről
„A báránypörkölt receptjének a keresése közben találtam rá, és a Windsor név miatt ki kellett próbálnom! Arra emlékeztem, hogy egy régi Poirot-epizódban a nyomozó egy vonaton ül az étkezőkocsiban, és megkérdezi a pincért, mi az a Brown Windsor Soup? A pincér azt válaszolja: az leves, uram, és barna. Nos, ez sokkal több, mint leves! Nagyon finom, gazdag húsos pörkölt. Megdupláztam a receptet, hogy bőven legyen maradékunk”.
