Faktum
Gyurcsány nem ismeri el Márki-Zayt vezetőnek

Kifejtette, a Fidesz egy egységes politikai szövetség, ami komoly társadalmi támogatottsággal rendelkezik, és a vezetője még ennél is népszerűbb; ezzel szemben a baloldal megosztott, támogatottsága alacsony, az úgymond vezetője, Márki-Zay Péter népszerűsége pedig még ezt a szintet sem éri el.
Mráz rámutatott: Gyurcsány Ferenc valójában nem tekinti vezetőjének Márki-Zayt, legfeljebb a lista vezetőjének. A Nézőpont Intézet igazgatója úgy fogalmazott, Soros György most Márki-Zayban látja Orbán Viktor kihívóját, de ő már a sokadik „megváltója” a baloldalnak, eddigi teljesítményét tekintve pedig erősen kétséges, hogy éppen ő járna sikerrel.
A Faktum már elérhető a legnépszerűbb felületeken is!
Hallgassa meg adásainkat

A műsor házigazdája: Őry Mariann
Készítette: Kertész Ákos és Németh Zoltán
Főszerkesztő: Petán Péter