Európai Unió
Elképesztő brutalitás Brüsszelben
Lefejezték a kis Jézust

A projektet Victoria-Maria brüsszeli művész kapta meg, aki – a belga La Libre és az olasz Il Giornale lapok beszámolói szerint – csapatával együtt különböző színű, újrahasznosított textildarabokat (szürke, piros, bézs, fekete, barna) foltozott össze.
A cél az volt, hogy minden bőrtónust tükrözzenek, és mindenki képviselve érezhesse magát. A végeredmény: arctalan, torz alakok, amelyek – papíron – az „inkluzív” karácsonyt hivatottak megjeleníteni.
A közösségi médiában viszont sokak véleménye szerint a kiállítási alakok inkább a karikatúrái lettek a keresztény hagyománynak, mintsem méltó emlékművei.
A különleges botrányt az is súlyosbítja, hogy még a brüsszeli egyházmegye is jóváhagyta az installációt. A felháborodás nem is váratott magára - írta meg a hirado.hu.
A belga válogatott labdarúgója, Thomas Meunier egyenesen úgy fogalmazott: „Elértük a mélypontot…, és tovább ásunk.”
A közösségi médiában pedig lavinaszerűen gyűltek a reakciók:
- „Csodáljátok meg Brüsszel »inkluzív« Betlehemét, Európa fővárosát” – írta egy X-felhasználó.
- mások szerint az egész inkább a saríatörvénykezésre emlékeztet, amely tiltja az emberi arcok ábrázolását.
- „Legalább Józsefnek még csak egy felesége van. A burkát majd jövőre kapják” – jegyezte meg valaki gúnyosan.
A Betlehem kritikusai szerint ez már nem egyszerű „modernizálás”, hanem egy újabb lépés a kontinens kulturális gyökereinek eltörlése felé. Ezt a hangot ütötte meg Florence Bergeaud-Blackler, az Európai Kutató- és Információs Központ a Muszlim Testvériségről (Cerif) elnöke is, amikor úgy fogalmazott: „Saríakompatibilis karácsony a brüsszeli Grand-Place-on.” Szerinte a „woke”-alkotás nemcsak esztétikailag kérdéses, hanem a keresztény hagyományok tudatos kiüresítését is elősegíti.
A jelenlegi tervek alapján a különösen bizarr rongybetlehem öt évig maradna a Grand-Place ünnepi díszletei között.
A mostani botrány akkora hullámokat vet, hogy egyre többen találgatják: vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy visszakozzon a városvezetés. Brüsszel ismét megmutatta, hogyan lesz a saját kulturális értékek feladása számára üdvözlendő, míg a helyiek számára megbotránkoztató. A kérdés már csak az, hogy a józan ész – és a karácsonyi hagyományok tisztelete – ezúttal győzedelmeskedik-e.
A Neokohn nemrég arról is beszámolt, hogy azóta eltűnt a feje a kis Jézusnak, amikor egyidőben palesztinpárti tüntetők árasztották el a karácsonyi vásárt. Brüsszel polgármesterének szóvivője közölte, hogy egy ismeretlen elkövető lefejezte a figurát, a fejet ellopta, ám a testet a helyén hagyta. „Megerősíthetem, hogy a kis Jézus fejét képező szövetgombócot lopták el” – fogalmazott Victor Kanyanzira szóvivő.
A közösségi médiában több felvétel is megjelent arról, ahogy az eltűnés napján palesztinpárti demonstrálók jelentek meg a karácsonyi vásár útvonalán, még a lefejezés előtt.
