Európai Unió

Ukrajna mellett az EU

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra

A nemzetközi összefogás már meggátolta Oroszországot abban, hogy katonai céljait elérje, de ez még nem elegendő: továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra, és tovább szükséges támogatni Ukrajnát, valamint felkészülni a háborút követő időszakra – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Strasbourgban kedden.

Ukrajna mellett az EU
Az EU továbbra is elkötelezett Ukrajna támogatásában és az agresszorok elszigetelésében
Fotó: AFP/Frederick Florin

Az Európai Parlament plenáris ülésén az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák és az igazságos béke címmel tartott vitáján Kaja Kallas hangsúlyozta, Oroszországot még nagyobb nyomás alá kell helyezni további szankciókkal, és meg kell akadályozni, hogy kikerülje ezeket.

A szankciók már megfosztották Oroszországot legalább 450 milliárd dollár forrástól és 154 milliárd dollár egyéb bevételtől – hangoztatta.

A tagállamok hozzájárulásával és közreműködésével az EU a következő, 19. szankciós csomagot készíti elő – tájékoztatott.

Kapcsolódó írásaink