Európai Unió

„Az Európai Bizottság nem veszi komolyan a feladatait”

Szili Katalin szerint az EB nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével

Az Európai Bizottság nem veszi komolyan sem a feladatait, sem saját közösségeit – hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó keddi közleményében.

„Az Európai Bizottság nem veszi komolyan a feladatait”
Dr. Szili Katalin
Fotó: Facebook/Dr. Szili Katalin

Szili Katalin szerint az Európai Bizottság nem élt a lehetőséggel, hogy jót tegyen az Európában nemzeti kisebbségben élő közösségekkel. „Ennyit az európai polgárok fokozottabb bevonásáról! A polgári kezdeményezés intézménye csak szépségflastrom az unió testén” – fogalmazott.

A főtanácsadó emlékeztetett: a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) márciusban benyújtotta a több mint 1,2 millió aláírással támogatott „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” című polgári kezdeményezést a bizottságnak.

„Csak emlékeztetnék, hogy az aláírásgyűjtés iránti kezdeményezést az Európai Bizottság először elutasította, majd a bíróság hagyta jóvá az aláírásgyűjtés indítását” – jegyezte meg.

Szili Katalin kiemelte, az aláírásgyűjtés sikeresen zárult, de a bizottság szeptember 3-i döntésében elutasította a kezdeményezést. Hozzátette: a bizottság elismeri ugyan a felvetett kérdés fontosságát, de úgy véli, az EU nem rendelkezik hatáskörrel, hogy jogi lépéseket tegyen, sem a nemzeti régiók meghatározására, azonosítására.

A többi között nem tartja elegendőnek a bizonyítékokat, hogy a nemzeti régiók „szisztematikusan hátrányos helyzetben” vannak – írta Szili Katalin.

„Ha komolyan vette volna végre a szülőföldjükön, de nemzeti kisebbségben élő közösségeink sorsát az EU, akkor most elismerhette volna a nemzeti régiókat, mint különleges és támogatandó területeket, speciális helyzetüket, mint az identitás megőrzésének erős bástyáit, ezzel hosszú távon megőrizve az oly sokat hivatkozott európai sokszínűséget” – hangsúlyozta a miniszterelnöki főtanácsadó, aki szerint az SZNT-nek tovább kell folytatni a harcot igazáért, s az európai nemzeti kisebbségben élőkért.

Kapcsolódó írásaink