Európai Unió
Az Európai Unió fenyegetés alatt áll
Nem pusztán az ukrajnai háború jelent veszélyt az EU-ra

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) berlini kongresszusán Merz elmondta, az EU-ra nem pusztán az ukrajnai háború jelent veszélyt, hanem „saját határain belül élő rettegő, bizonytalan és radikalizált állampolgárai” is.
„Mindezek mellett legkésőbb 2025 kezdetétől rá kellett ébrednünk, hogy immár nem lehetünk bizonyosak a szabadság és a szabályokon alapuló világrend szellemében kiépült transzatlanti kapcsolatokban sem” – tette hozzá.
A politikus figyelmeztetett arra is, hogy hazájában a második világháború óta soha nem látott mértékben ingott meg az emberek hite a demokráciában.
Az Egyesült Államok vámpolitikájára kitérve Merz elmondta, nem akar kereskedelmi háborút Washingtonnal, és arra fogja kérni az amerikai kormányt, semmisítse meg a nemrég kivetett vámokat, illetve szorgalmazni fogja, hogy Németország és az Egyesült Államok kölcsönösen ismerje el egymás műszaki szabványait. Mint mondta, le kell győzni az utóbbi évtizedekben egyre inkább szélesedő, a technikai akadályok okozta távolságot a világkereskedelem legjelentősebb szereplői között, hozzátéve, hogy ezáltal nagy mértékben lecsökkenthetik a bürokráciát is.
A leendő kancellár Ukrajna támogatásának folytatását sürgette, leszögezve, hogy Oroszország támadása „az egész európai kontinens politikai berendezkedése elleni támadás”.
„Ukrajna harca az orosz agresszió ellen a mi országaink békéje és szabadsága melletti harc is” - emelte ki.