Európai Unió
Az űrszektor egy folyamatosan növekvő területe a világgazdaságnak

Ferencz Orsolya a brüsszeli Liszt Intézet által szervezett Magyar az űrbe elnevezésű konferencián vett részt csütörtökön. Sajtónyilatkozatában elmondta: Magyarország azzal, hogy 45 év után ismét belép az emberes űrrepülést végző országok sorába, jelentős lépést tesz afelé, hogy hozzájáruljon az egész európai űrszektor fejlődéséhez. Ez nemcsak technológiai, hanem stratégiai előrelépés is a nemzetközi együttműködés szempontjából – tette hozzá.
Mint mondta, Kapu Tibor és Cserényi Gyula űrhajósok jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodnak, ahol kiképzésük végső szakasza zajlik.
Korábban már részt vettek az Európai Űrügynökség több képzési programjában, valamint Japánban a JAXA – a Japán Űrügynökség – felkészítésén. Most Amerikában már eljutottak arra a pontra, ahol a konkrét küldetésekhez kapcsolódó, programspecifikus feladatokat sajátítják el.
Szavai szerint ez a misszió rendkívül összetett, és komoly felkészülést igényel. Nemcsak a két űrhajós kiképzése zajlik, hanem több száz magyar szakember is aktívan tanul, fejlődik a program keretében – mutatott rá, hozzátéve: ennek köszönhetően Magyarország ma már olyan űrorvosokkal is büszkélkedhet, akiket az Európai Űrügynökség minősített.
Ez hatalmas szakmai elismerés, és jól mutatja, hogy a program során rengeteg tudás és tapasztalat halmozódott fel, amely hosszú távon is komoly értéket jelent majd. Hangsúlyozta, hogy már most számos tudományos eredmény született – részben a kiképzési és válogatási folyamatok tapasztalataiból –, és a misszió során, valamint azt követően is folyamatosan újabb és újabb tudományos hozadék várható. Ferencz Orsolya szerint belépni az űrszektor különböző területeire hatalmas kihívás, sokszor évek munkája, de ha egy egyetem vagy kutatócsoport egyszer már jelen van, ha már jegyzett szakértőként jelenik meg ezen a területen, akkor onnantól kezdve az eredmények is elkezdenek rendszeresen érkezni.
Ezért is mérföldkő ez a program Magyarország számára – hangsúlyozta. Kiemelte: különösen fontos, hogy Magyarország ezen a területen – az Európai Űrügynökség (ESA) mellett- olyan rangos partnerekkel működik együtt, mint az Egyesült Államok, a NASA, illetve a programot lebonyolító Axiom Space. Ez egy rendkívüli lehetőség, hiszen az emberes űrrepülés területe folyamatosan bővül – tette hozzá.
Véleménye szerint, ha Magyarország ezen a területen jelen tud lenni – tudással, tapasztalattal, felkészült szakemberekkel és kiképzett űrhajósokkal –, az azt jelenti, hogy részese lehet ennek az új korszaknak, „egy olyan közös sikernek, amely nemcsak tudományos és technológiai, hanem stratégiai szempontból is kiemelkedő jelentőségű”. A miniszteri biztos hangsúlyozta: az a cél, hogy Magyarország olyan feltörekvő, stratégiai jelentőségű területeken is megjelenjen, ahol a hazai szakemberek tudása és felkészültsége alapján valós helyünk lehet, ahogy például az orvostudományban vagy más, globális gazdasági jelentőségű ágazatokban.
Rámutatott, hogy az Európai Unióban egyre hangsúlyosabb szerepet kap a világűr, az elmúlt időszakban több előkészítő dokumentum is született, amelyek az űrt az európai biztonságpolitika és gazdaság egyik stratégiai pilléreként említik. Ferencz Orsolya szerint Magyarországnak is célja, hogy ne csupán megrendelőként, hanem aktív szereplőként legyen jelen ezen a területen, ehhez azonban tudásra, képességekre és szakmai jelenlétre van szükség.
„Ezt szolgálja például a 2022 óta működő UNISPACE program, amely 21 magyar egyetem együttműködésével indított interdiszciplináris, angol nyelvű űrtudományi képzést. A program lefedi az élettudományokat, mérnöki területeket, jogi, diplomáciai és védelmi kérdéseket is. A cél, hogy ez a hazai tudásbázis minél szorosabban kapcsolódjon a nemzetközi programokhoz, például olyan kiváló intézményekkel való együttműködés révén, mint a belgiumi Leuveni Egyetem” – zárta nyilatkozatát a miniszteri biztos.