Európai Unió

ENSZ-főtitkár: Világszerte egyre inkább elfojtják az emberi jogokat

Egy erkölcsileg csődöt mondott, globális pénzügyi rendszer tagjairól beszélt

Világszerte folyamatosan egyre inkább elfojtják az emberi jogokat, „egyiket a másik után” – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn Genfben, a világszervezet Emberi Jogi Tanácsa előtt elmondott beszédében.

ENSZ-főtitkár: Világszerte egyre inkább elfojtják az emberi jogokat
António Guterres ENSZ-főtitkár szerint a tálibok levélben számos elfogadhatatlan feltételt szabtak ahhoz, hogy részt vegyenek az Afganisztán-konferencián
Fotó: AFP/Angela Weiss

Guterres szerint a világban jelenleg „keményen ütik-vágják” az emberi jogokat a háborús uszítók, a profitot a bolygó védelme elé helyező, „erkölcsileg csődöt mondott, globális pénzügyi rendszer” tagjai, továbbá azok, akik kártékonyan használnák fel a mesterséges intelligencia vívmányait. Felhívta a figyelmet arra is, hogy egyre nő az intolerancia egész csoportokkal, köztük a bevándorlókkal szemben, és a nők jogait is súlyos korlátozások érik.

„Az emberi jogok az emberiség számára olyan, mint az oxigén. De most megfojtják őket, az emberi jogok védelmére és előmozdítására az utóbbi nyolcvan évben kiépített rendszerek és mechanizmusok közvetlen fenyegetés alatt állnak. Az emberi jogokat az ellenzéküket felmorzsoló autokraták fojtogatják, illetve azok a megosztó és dühödt hangok is veszélyt jelentenek, amelyek az emberi jogokra nem az emberiség nagy adományaként, hanem a hatalomgyakorlás és a profit előtt álló akadályként tekintenek.”

Felszólalt az Emberi Jogi Tanács 58. ülésszakának megnyitóján Volker Türk emberi jogi főbiztos is, aki egyebek között arra figyelmeztetett, hogy „ismét beköszönthet” az embertelen bűntetteket végrehajtó „diktátorok korszaka”.

„A korábbi évszázadokban gyakorlat volt az erőszak korlátlan alkalmazása, a civilek elleni támadás, az emberek kitelepítése és a gyermekmunka. A diktátorok olyan bűncselekmények elkövetését rendelhették el, amelyek következtében emberek tömegei haltak meg. Vigyázat, mindez megismétlődhet!” – jelentette ki Volker Türk.

Kiemelte, hogy az emberi jogok védelmének évtizedek alatt, fáradságos munka árán felépített rendszere még soha nem volt olyan komoly próbatételnek kitéve, mint most.

„Az emberi jogokra vonatkozó, globális konszenzus összeroppan az autoriter vezetők, az erős emberek, az oligarchák súlya alatt” – mondta Türk, megjegyezve, hogy „bizonyos becslések szerint ma már autokrata vezetők uralják a világgazdaság nagyjából harmadát, amely több mint kétszerese a harminc évvel ezelőtti állapotnak”.

Kapcsolódó írásaink