Európai Unió
Az EU több mint egymilliárd eurót költ új védelmi technológiák és a védelmi innováció fejlesztésére
A pályázati felhívások február közepén jelennek meg, a beadási határidő pedig október 16

Az uniós bizottság közleménye szerint a munkaprogram jelentős finanszírozást tesz elérhetővé a létfontosságú védelmi technológiák és képességek fejlesztésének támogatására valamint az ökológiai átállásra.
A pályázat útján igényelhető támogatás egyenként mintegy 100 millió eurót különít el olyan kritikus területekre, mint a szárazföldi, az űr-, a légi és a tengeri hadviselés, valamint az energetikai ellenálló képesség erősítése. Ezen túlmenően több mint 40 millió euró összegű uniós finanszírozást különít el „a jelenlegi és jövőbeli operatív területeken”, például a kibertérben, a haditengerészeti és a víz alatti hadviselésben, valamint a szimulációs képzést érintő kutatásra és fejlesztésre irányuló erőfeszítésekre. Forrás jut továbbá egyebek mellett a sebesültek autonóm osztályozásával és evakuálásával kapcsolatos alaptechnológiák, a többfunkciós információs elosztó rendszernek, illetve az ember és a mesterséges intelligencia közötti párbeszéd fejlesztésére.
A pályázati felhívások február közepén jelennek meg, a beadási határidő pedig október 16. – közölték.