Európai Unió

Az EU szorongatni próbálja Georgiát

A brüsszeli közlemény szerint a tisztviselők vízummentességének eltörlése válasz a tavaly elfogadott georgiai jogszabályokra, melyek szemben állnak az európai értékrenddel

Az Európai Unió Külügyek Tanácsa hétfői döntésével felfüggesztette a vízumok kiadásának megkönnyítéséről szóló, az Európai Unió és Georgia között létrejött megállapodást georgiai tisztviselők esetében.

Az EU szorongatni próbálja Georgiát
Az EU-s határozat nem gyakorol negatív hatást a közönséges útlevéllel rendelkező georgiai állampolgárokra
Fotó: AFP/NurPhoto/Nicolas Economou

Az EU-tagországok külügyminisztereinek brüsszeli találkozóján hozott tanácsi határozat értelmében a diplomata- és szolgálati útlevéllel rendelkező georgiai diplomatáknak, tisztviselőknek és családtagjaiknak vízumra lesz szükségük ahhoz is, hogy bármely 180 napos időszakon belül legfeljebb 90 napos rövid távú tartózkodásra az EU-ba utazhassanak.

A vízumkönnyítések, mint például a rövidebb kérelmezési idő, az alacsonyabb díjak és a kevesebb igazoló dokumentum benyújtásának követelménye, szintén nem vonatkoznának a diplomata- és szolgálati útlevéllel rendelkező georgiaiakra.

A határozat nem gyakorol negatív hatást a közönséges útlevéllel rendelkező georgiai állampolgárokra, akik továbbra is vízummentességet élveznek, amikor rövid távú tartózkodásra utaznak az Európai Unióba.

A brüsszeli közlemény szerint a döntés válasz a tavaly elfogadott georgiai jogszabályokra, köztük a külföldi befolyás átláthatóságáról és a családi értékekről és a kiskorúak védelméről szóló törvényekre. Az EU úgy véli, hogy ezek a jogszabályok aláássák a georgiai nép alapvető jogait, beleértve az egyesülés és a véleménynyilvánítás szabadságát, a magánélethez való jogot, a közügyekben való részvétel jogát, valamint növelik a megbélyegzést és a megkülönböztetést.

„A Georgia által hozott intézkedések sértik azokat az alapelveket, amelyek alapján a vízummentességről szóló megállapodást megkötötték, ahogy ellentétesek az EU és tagállamainak érdekeivel is” – fogalmaztak.

A hétfői határozat a közlemény szerint válasz a tbiliszi hatóságok által békés tüntetőkkel, politikusokkal és a független médiával szemben alkalmazott erőszakos elnyomásra is, amely – mint emlékeztettek – azután kezdődött, hogy az ország kormánya november 28-án bejelentette: 2028-ig felfüggeszti az uniós csatlakozási folyamat megkezdését szolgáló tárgyalásokat.

Kapcsolódó írásaink