Európai Unió

„Láttam Magyarország legrosszabb oldalát”

Ilaria Salis már Strasbourgból szidja Magyarországot

Az antifasiszta aktivistából lett EP-képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy Magyarország betöltheti a soros elnökséget – írta a mandiner.hu.

„Láttam Magyarország legrosszabb oldalát”
Ilaria Salis kijelentette: „Láttam Magyarország legrosszabb oldalát”, és elmondta, már azelőtt döntöttek az ítéletéről, hogy megkezdődött volna a tárgyalása
Fotó: AFP/NurPhoto/Alessandro Bremec

Mint ahogy az olvasók emlékezhetnek: június közepén hagyhatta el a bűnügyi felügyeletben meghatározott lakhelyét és egyben Magyarországot is a június 9-i európai parlamenti választáson képviselői mandátumot szerző olasz Ilaria Salis, az antifa-ügy elsőrendű vádlottja.

A szélsőbaloldali aktivista ezzel a politikai fogással nemcsak kiszabadult, de mentességet is szerzett magának, miután tavaly februárban a vád szerint társaival együtt vert félholtra Budapesten ártatlan embereket, csak azért, mert azt feltételezték róluk, hogy szélsőjobboldali szimpatizánsok.

Salis megválasztása óta megkezdte a munkáját az Európai Parlamentben, ahol a baloldaliak frakciójába ült be, olyanokkal egy csoportba, mint a szélsőbaloldali Lázadó Franciaország, vagy az olasz 5 csillag mozgalom.

A plenáris ülés előtt a The Left baloldali csoport előkészítő sajtótájékoztatóján Manon Aubry, a Lázadó Franciaország politikusa úgy mutatta be Salist, mint aki

„személyesen tapasztalta meg a magyar rezsim borzalmait”,

és úgy fogalmazott, mintha Ilariát – akit „elvtársnőnek” nevezett – politikai okokból tartóztatták volna le.

Ilaria Salis megszólalásában kijelentette: „Láttam Magyarország legrosszabb oldalát”, és elmondta, már azelőtt döntöttek az ítéletéről, hogy megkezdődött volna a tárgyalása. Ezt azzal indokolta, hogy Orbán egy beszédében bűnözőnek nevezte.

A képviselőnő kitért arra, hogy felháborodással tölti el, hogy a német hatóságok kiadták Magyarországnak a tavaly februári antifasiszta támadássorozat egy másik feltételezett elkövetőjét. A 23 éves német állampolgárt tavaly decemberben Berlinben fogták el, európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján. A férfit a magyar hatóságok őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Az ügy pikantériája, hogy az antifasiszta aktivista arra hivatkozva próbálta elkerülni a kiadatást, hogy ő non-bináris. Salis elmondta: nagy aggodalommal tölti el, hogy egy olyan ország börtönözte be, ahol nem lehet legálisan nemet váltani.

Kijelentette:

„Magyarországon az alapvető jogok sincsenek biztosítva.”

Salis hozzátetette: Magyarország rasszista retorikát alkalmaz, de nem mondott példákat.

A képviselőnő szerint Orbán propagandát használ, hogy Európa elleni gyűlöletet keltsen, csak kritizálja Brüsszelt, de a pénzeket elfogadja. Kijelentette: Orbán és támogatói veszélyt jelentenek minden „szabadságszerető polgár” számára Európában.

A megszólalás végén a Telex újságírójának kérdésére elmondta: fel fog szólalni a szerdai plenáris vitán.

Kapcsolódó írásaink