Európai Unió

Az EU bírósága meghozta a döntést a katalán szeparatista vezetőről

Nem ismerik el Carles Puigdemont 2019-ben szerzett EP-képviselői mandátumát

Az Európai Unió bírósága elutasította Carles Puigdemont katalán szeparatista vezető és politikustársa, Toni Comín fellebbezését, amelyet azért nyújtottak be, mert az Európai Parlament 2019-ben megtagadta az abban az évben szerzett képviselői mandátumuk elismerését – közölte csütörtökön a luxembourgi székhelyű testület.

Az EU bírósága meghozta a döntést a katalán szeparatista vezetőről
Carles Puigdemont
Fotó: AFP/Cesar Manso

Puigdemontot és társait Spanyolországban lázadás vádjával akarják bíróság elé állítani a katalán függetlenségről szóló, 2017-es „alkotmányellenes” népszavazás megtartásában játszott szerepük miatt.

A volt katalán elnök ellen lázadás, közpénzek hűtlen kezelése és egyéb bűncselekmények vádjával indult eljárás. A politikusok több éve Belgiumban élnek önkéntes száműzetésben. Annak ellenére, hogy a 2019-es európai parlamenti választásokon mandátumot nyertek, státuszukat nem ismerték el, mivel nem tettek esküt a spanyol alkotmány tiszteletben tartására.

Antonio Tajani, az Európai Parlament akkori elnöke arra alapozta döntését, hogy a spanyol választási hatóságok Puigdemontot és Comínt nem vették fel az Európai Parlament megválasztott képviselőinek listájára, mivel nem tértek vissza Spanyolországba, hogy letegyék a hivatali esküt a spanyol alkotmány által előírtak szerint.

Tajani utódja, David Sassoli 2020 elején, a parlament plenáris ülésén azonban azt a bejelentést tette, hogy elfogadja a két katalán politikus uniós parlamenti mandátumát. Az uniós bíróság a csütörtöki ítéletben Antonio Tajaninak adott igazat.

Az „Európai Parlament elnöke azáltal, hogy annak idején megtagadta, hogy Puigdemont és Comín felvegye a tisztségét, azt tette, amit tennie kellett: igazodott a spanyol hatóságok által közölt, a megválasztott európai parlamenti képviselők listáján szereplő nevekhez” – áll a határozatban.

Carles Puigdemont idén augusztusban egy rövid időre visszatért Spanyolországba, ahol a hatóságok nagy erőkkel kutattak utána. Továbbra is letartóztatási parancs van ellene érvényben, annak ellenére, hogy a spanyol kormány május végén elfogadta a szeparatista katalán politikusok és aktivisták számára közkegyelmet biztosító amnesztiatörvényt.

Csakhogy a spanyol legfelsőbb bíróság állásfoglalása szerint a törvényben nevesített kivételeket alkalmazni lehet a volt elnök esetére, ezért a belföldi elfogatóparancs érvényben maradt.

Kapcsolódó írásaink