Európai Unió

Az európai baloldal az EP demokratikus működését fenyegeti + VIDEÓ

Hölvényi György: A jogállamiság leépítéséről van szó

A mai napon elkezdődtek az Európai Parlamentben a különböző szakbizottságoknak a megalakuló ülései, és folyamatosan rabolják el az EPP-sek együttműködve a baloldallal azokat a helyeket, amelyek egyébként a harmadik legnagyobb frakciónak, a Patrióták Európáért frakció jelöltjeinek járnának – írta meg Facebook-posztjában László András politikus. A szakbizottság tagjai az EP eljárási szabályzatát figyelmen kívül hagyva nem engedték megszerezni a Patrióták Európáért frakció jelöltjeként számára jogosan járó alelnöki tisztséget – jelentette ki Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője kedden Brüsszelben.

Az európai baloldal az EP demokratikus működését fenyegeti + VIDEÓ
Hölvényi György: Az európai baloldal az Európai Parlament (EP) demokratikus működését fenyegeti
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ennek a rablásnak a részese volt a Tisza Párt is, hiszen Kulja Andrást jelölte az EPP arra a helyre, ami egyébként az írott és íratlan szabályok szerint is a Patrióták Európáért frakciónak járt volna.

Itt tartunk most, rögtön az első napokban a Tisza Párt felrúgja azokat az európai parlamenti szabályokat, azokat a demokratikus szabályokat, amelyek egyébként a magyar parlamentben mindig is érvényesültek – jelentette ki László András.

Objektum doboz

A demokrácia gyengítéséről van szó

Az európai baloldal az Európai Parlament (EP) demokratikus működését fenyegeti – jelentette ki Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője kedden Brüsszelben, a testület fejlesztési bizottságának tisztújító ülésén.

A kereszténydemokrata képviselő azt követően szólalt fel, miután a szakbizottság tagjai az EP eljárási szabályzatát figyelmen kívül hagyva nem engedték megszerezni a Patrióták Európáért frakció jelöltjeként számára jogosan járó alelnöki tisztséget.

„Az Európai Parlament eljárási szabályzatával összhangban a testület sokszínűségének tükröződnie kell az egyes bizottságok elnökségének összetételében. De vajon tükröződik-e a sokszínűség, ha a harmadik legnagyobb politikai csoportot, a Patriótákat kizárják a bizottságok vezető pozícióiból?” – tette fel a kérdést Hölvényi.

Mint mondta, ebben az esetben a jogállamiság leépítéséről van szó, „ennek a politikai magatartásnak nincs jogi alapja”. Véleménye szerint a képviselők nem tartják tiszteletben az uniós parlament szabályait, és ez tiszteletlenséget fejez ki az európai választópolgárok milliói felé.

„Önök most kifejezték, hogy a Patrióták Európáért frakció megválasztott képviselői másodrendű állampolgárok. Ahogy Orwell írta: minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél. Elérkeztünk már ehhez a disztópiához” – fogalmazott.

A szavazást követően a képviselő nyilatkozatot adott az MTI-nek, amelyben sajnálatát fejezte ki, hogy „a demokráciából és az Európai Parlament intézményéből gúnyt űzött a baloldali többség”. Szerinte a baloldali többség nem veszi figyelembe annak a csaknem húszmillió európai polgárnak a szavazatát, aki a jobboldalra voksolt, és „ez életveszélyes”.

„Bármely parlamenti bizottságról is van szó, ebből baj lesz, mert a demokrácia gyengítéséről van szó. Miért vennének részt az emberek az európai parlamenti választáson, hogyha ez a következmény?” – hívta fel a figyelmet Hölvényi György.

Kapcsolódó írásaink