Európai Unió
Zsigmond Barna Pál: Brüsszelnek nem áll szándékában megvédeni Európa határait
Szavai szerint Brüsszel mostani vezetése és a baloldal elkötelezett a Soros-terv végrehajtása mellett

Az államtitkár a bejegyzésében abszurdnak nevezte, hogy miközben az európai határvédelemért felelős hivatalos szerv feladata az lenne, hogy megvédje Európát az illegálisan érkező migránsok tömegétől, a Frontex igazgatója úgy nyilatkozott a Welt am Sonntag nevű német lapnak, hogy „semmi sem tartóztathatja fel az embereket a határok átlépésében, se fal, se kerítés, se tenger, se folyó”.
Zsigmond Barna Pál „elkeserítőnek” tartja, hogy az elviekben az európai határok megvédéséért felelős vezető ennyire alkalmatlannak gondolja a saját maga által vezetett hatóságot arra, hogy megvédje Európa határait a bevándorlástól.
Szerinte ugyanakkor a „következetes magyar bevándorláspolitika” működik, Magyarország nem hagyta, hogy „bevándorlóországgá” tegyék.
„Megépítettük a kerítést, fenntartjuk a határvédelmet, bevezettük a jogi határzárat, elutasítjuk Brüsszel bevándorláspárti politikáját, ellenezzük az Európát elárasztó illegális migránsok szétosztását, betelepítését és a migránsgettók létrehozását” – rögzítette, hangsúlyozva, hogy a kormány ezután is kiáll Magyarország szuverenitásáért és a határok védelméért.
Az államtitkár úgy véli: ha Brüsszel is véget vetne a bevándorláspárti politikának, akkor „se falon, se kerítésen, se tengeren, se folyón” nem tudnának átjönni az illegálisan érkező migránsok. Szerinte azonban Brüsszel mostani vezetése és a baloldal „elkötelezett a Soros-terv végrehajtása mellett”, és a napokban tett újabb brüsszeli nyilatkozat világított rá arra is, hogy a Magyarország ellen indított politikai támadások egyik fő oka a magyar bevándorláspolitika.