Európai Unió
Génmódosított kukoricafajták használatát engedélyezte Brüsszel

Az engedélyezési határozatok tehát a GM kukoricafajták kizárólag élelmiszerként vagy takarmányként történő felhasználására vonatkoznak, és nem teszik lehetővé az EU-ban történő termesztésüket. Ezek a géntechnológiával módosított kukoricafajták átfogó és szigorú engedélyezési eljáráson estek át, amely biztosítja az emberi és állati egészség, valamint a környezet magas szintű védelmét – érvelnek Brüsszelben.

Kedvező véleményt adott az EFSA
Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) ugyanis kedvező tudományos értékelést adott ki, arra a következtetésre jutva, hogy a vizsgált, géntechnológiával módosított kukorica ugyanolyan biztonságos, mint a hagyományos társai. A tagállamok az állandó bizottságban és az azt követő fellebbviteli bizottságban sem az engedélyezés mellett, sem ellene nem értek el minősített többséget. Az engedélyezési határozat elfogadásának felelőssége ezért a hatósági eljárásnak megfelelően az Európai Bizottságra hárult. Az engedélyek 10 évig érvényesek, és minden engedélyezett génmódosított kukoricából előállított termékre az EU szigorú címkézési és nyomonkövetési szabályai vonatkoznak.
Kedvező tulajdonságok
Az élelmiszerek és takarmányok általában olyan növényekből és állatokból származnak, amelyeket több ezer éve ember nevelt és tenyészt. Idővel a legkívánatosabb tulajdonságokkal rendelkező növényeket és állatokat választották a következő generációs élelmiszerek és takarmányok nemesítésére például az olyan növények esetében, amelyek fokozottan ellenállóak a környezeti terhelésekkel, például betegségekkel szemben, vagy megnövekedett hozamúak. Ezek a kívánatos tulajdonságok a növények és állatok genetikai felépítésének természetesen előforduló változásai révén jelentkeztek.

Az utóbbi időben ugyanakkor lehetővé vált az élő sejtek és szervezetek genetikai felépítésének módosítása a modern biotechnológia technikáival, az úgynevezett géntechnológiával. Ennek során a genetikai anyagot mesterségesen módosítják, hogy új tulajdonságot kapjon (például a növény betegségekkel, rovarokkal vagy szárazsággal szembeni ellenálló képessége növekedjen, a növény herbicidekkel szembeni toleranciája, az élelmiszer minősége vagy tápértéke javuljon, növekedjen a termés). Ezeket hívják géntechnológiával módosított szervezeteknek (GMO). Az ilyen GMO-kat tartalmazó vagy azokból álló, illetve GMO-kból előállított élelmiszereket és takarmányokat géntechnológiával módosított (GM) élelmiszereknek vagy takarmányoknak nevezik.
Új technikák a biotechnológiában
A célzott mutagenezissel és ciszgenezissel nyert növényekről szóló kezdeményezés nyilvános konzultációját 2022. április 29-én, pénteken tették közzé, és 12 hétig tartották nyitva. További információ itt érhető el. Megjelent a célzott mutagenezissel és ciszgenezissel nyert növényekre vonatkozó kezdeményezés ütemterve (kezdeti hatásvizsgálat) is, a visszajelzési időszak véget ért.

Az Európai Bizottság figyelemmel kíséri a modern biotechnológia folyamatos fejlődését, hogy megvizsgálja, miként profitálhat az EU az élelmiszer- és mezőgazdasági ágazat innovációjából, miközben fenntartja a magas biztonsági előírásokat. Az elmúlt évtizedben számos új technikát fejlesztettek ki, amelyek a biotechnológia fejlődésén alapulnak. 2019 novemberében a Tanács felkérte az Európai Bizottságot, hogy készítsen tanulmányt az új genomikai technikákról (NGT). A tanulmány 2021. április 29-én jelent meg. Az Európa Tanács továbbá felkérte az Európai Bizottságot, hogy adott esetben a tanulmány eredményeire tekintettel nyújtson be javaslatot, vagy egyéb módon tájékoztassa a tanácsot a tanulmány nyomon követéseként szükséges egyéb intézkedésekről. A tanulmány eredménye alapján az Európai Bizottság szakpolitikai fellépést kezdeményezett a célzott mutagenezissel és ciszgenezissel előállított növényekre vonatkozóan, amely hatásvizsgálatot fog tartalmazni, beleértve egy nyilvános konzultációt is. A kezdeményezés célja az érintett növényi termékek megfelelő szabályozási felügyelete, biztosítva az emberi és állati egészség és a környezet magas szintű védelmét, lehetővé téve az innovációt és a biztonságos új genomikai technikák hozzájárulását az Európai Zöld Megállapodás célkitűzéseihez és a Farmtól az asztalig stratégiához.