Európai Unió

Jóváhagyta a 43 milliárd eurót mozgósító chiptörvényt az Európa Tanács

Az Európa Tanács ma jóváhagyta az európai félvezető-ökoszisztéma megerősítését célzó rendeletet, ismertebb nevén a chipekről szóló törvényt, ez a döntéshozatali eljárás utolsó lépése – értesült a Magyar Hírlap brüsszeli forrásból. A félvezetők kapcsán Európa 43 milliárd eurós programot indít.

Jóváhagyta a 43 milliárd eurót mozgósító chiptörvényt az Európa Tanács
Képernyő és mikrochip
Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A chipekről szóló törvény célja, hogy megteremtse a feltételeket az európai ipari bázis fejlődéséhez a félvezetők területén, vonzza a befektetéseket, elősegítse a kutatást és az innovációt, és felkészítse Európát a jövőbeli chipellátási válságokra. A programnak 43 milliárd eurónyi állami és magánberuházást kell mozgósítania – ebből 3,3 milliárd euró származik az uniós költségvetésből – azzal a céllal, hogy megkétszerezze az EU globális piaci részesedését a félvezetők terén, a jelenlegi 10 százalékról 2030-ra legalább 20 százalékra.

A chipek félvezetőkből (olyan anyagokból, amelyek lehetővé teszik vagy blokkolják az elektromos áram áramlását) álló kis eszközök, amelyek nagy mennyiségű információ tárolására vagy matematikai és logikai műveletek végrehajtására képesek. A mindennapi használatú termékek széles skálájához nélkülözhetetlenek, a hitelkártyáktól az autókig vagy az okostelefonokig. A mesterséges intelligencia, az 5G hálózatok és a dolgok internetes fejlődésével a chipek és félvezetők iránti kereslet és a piaci lehetőségek jelentős növekedése várható.

Európa jelenleg túlságosan függ a külföldön előállított chipektől, ami a Covid–19 válság idején még nyilvánvalóbbá vált. Az ipar és más stratégiai ágazatok, például az egészségügy, a védelmi és az energiaipar ellátási zavarokkal és hiányokkal szembesültek. A chiptörvény célja, hogy csökkentse az EU sebezhetőségét és a külföldi szereplőktől való függőségét, miközben megerősíti az EU chipipari bázisát, maximalizálja a jövőbeli üzleti lehetőségeket és jó minőségű munkahelyeket teremtsen, ezzel párhuzamosan javítva az EU ellátásbiztonságát, ellenálló képességét és technológiai szuverenitását a chipek területén.

A chipekről szóló törvénnyel Európa éllovas lesz a félvezetők világversenyében, új gyártóüzemek, új beruházások, új kutatási projektek jönnek létre. Hosszú távon pedig ez is hozzájárul iparunk reneszánszához és külföldi függőségeink csökkentéséhez – fogalmazott a döntés kapcsán Héctor Gómez Hernández spanyol ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter. Miután az Európa Tanács ma jóváhagyta az Európai Parlament álláspontját, a jogalkotási aktust elfogadták. Az Európai Parlament elnöke és az Európa Tanács elnöke aláírását követően a rendeletet közzéteszik az Európai Unió hivatalos lapjában, és a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

Az Európa Tanács elfogadta a Horizont Europe keretében közös vállalkozások létrehozásáról szóló rendelet módosítását is, lehetővé téve a chipekkel foglalkozó közös vállalkozás létrehozását, amely a meglévő kulcsfontosságú digitális technológiai közös vállalkozásokra épít. A módosítást az Európa Tanács az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően szintén ma hagyta jóvá.

Kapcsolódó írásaink

Visszaestek a globális chipeladások

ĀA SIA az Egyesült Államok félvezetőiparának körülbelül 99 százalékát és a más országok chipgyártóinak körülbelül 66 százalékát képviseli