Európai Unió

Eva Kaili és társai rács mögött maradnak

Két gyanúsított kivételével a Katargate egyetlen érintettjét sem engedték még szabadon

A brüsszeli korrupciós botrány gyanúsítottjainak továbbra is börtönben kell maradniuk – derült ki pénteken a Magyar Nemzet szerint. Eva Kaili volt EP-alelnök még legalább további két, Marc Tarabella belga EP-képviselő pedig egy hónapig nem szabadulhat a vizsgálati fogságból.

Eva Kaili és társai rács mögött maradnak
Eva Kaili
Fotó: AFP/SOOC/Menelaos Myrillas

Ügyvédeik kedden kérték a korrupcióval, pénzmosással és bűnszervezetben való részvétellel vádolt politikusok szabadlábra helyezését. A lap felidézte, hogy Marc Tarabella mentelmi jogát február 2-án függesztették fel, majd az ügyészség tíz nappal később vádat emelt ellene, és előzetes letartóztatásba helyeztette. A görög Eva Kailit korábban, a „Katargate-ügy” kirobbanásakor, azaz december 9-én tartóztatták le. A belga rendőrség a lakásán 150 ezer eurónyi készpénzt talált.

Szintén decemberben került előzetesbe a volt olasz szocialista EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri, akit a vesztegetési ügyben részt vevő hálózat vezetőjének tartanak, s ugyanakkor került fogságba a Fight Impunity nevű brüsszeli székhelyű civil szervezet vezetője, az olasz Francesco Giorgi, Eva Kaili élettársa is. Szintén a tavalyi év végén fogták el Niccolo Figa-Talamancát, a No Peace Without Justice nevű civil szervezet igazgatóját, akit viszont február közepén kiengedtek a börtönből Francesco Giorgival együtt. Ők valószínűleg együttműködnek a hatóságokkal.

Kapcsolódó írásaink

Katar fizette a számlákat

ĀÚjabb részletek derültek ki a brüsszeli korrupciós botrány kapcsán, ami alapján a baloldali politikusok luxusutazásait is Katar állhatta