Tudósok elmagyarázzák, miért javítják a kék tájak a mentális egészséget

Az első tanulmányban 200 brit lakos írt le olyan helyeket, amelyekhez nosztalgikus emlékek fűződnek. A résztvevők megjelölték a táj típusát (erdő, rét, víztest stb.), a település méretét és lakosságát. Leggyakrabban „kék” tájakra emlékeztek – tengerpartokra, tavakra és folyókra. Ezek kis vagy közepes méretű helyek voltak – általában városok vagy kis lakosú területek. Az emberek főként pozitív hangvétellel írták le őket.

A tanulmány második szakaszában 398 amerikai vett részt. Arra kérték őket, hogy idézzenek fel két hely egyikét – nosztalgikus vagy semleges –, és jelöljék meg azt egy térképen. Kiderült, hogy a nosztalgikus helyek leggyakrabban víz közelében helyezkedtek el, és fizikailag távol voltak jelenlegi lakóhelyüktől. Ugyanakkor a résztvevők érzelmi közelséget éreztek irántuk. Az ezekről a helyekről szóló gondolatok fokozták a társas kapcsolat érzését, és értelmet adtak az életnek.

A tanulmány harmadik részében 403, az Egyesült Államokból származó válaszadó vett részt. A tudósok új mutatókkal egészítették ki az előző kísérlet módszertanát. A nosztalgikus helyek túlnyomórészt „kéknek” (víz), ritkábban zöldnek és még ritkábban szürkének (városi környezet) bizonyultak. Ezek a helyszínek nemcsak földrajzilag, hanem időben is távol voltak egymástól: az emlékek az élet korábbi szakaszaihoz kapcsolódtak. Mindazonáltal a résztvevők pszichológiai közelséget éreztek ezekhez a helyekhez, az emlékek pedig hozzájárultak az önbecsülés növekedéséhez és serkentették a személyes fejlődést.

A kutatók szerint a vízparti tájak vonzerejének egyik oka a fraktálszerkezetük. A víz és a partvonal ismétlődő, organikus mintázatai harmónia érzetét keltik, és segítenek elmerülni az emlékekben.