Életmód
Mosogatásmentes napot hirdettek a víz világnapjára
Tizenhatmilliárd liter vizet spórolhatnánk évente csak Budapesten
A mosogatás az egyik leghétköznapibb tevékenység, legtöbbször nem is gondolunk rá, hogy mennyi időt, energiát és legfőképpen vizet tudunk megspórolni, ha odafigyeléssel végezzük. Kutatások kimutatták ugyanis, hogy a kézi mosogatás során átlagosan 90 liter vizet használunk el, míg a mosogatógépnek csupán mintegy 10 liter víz kell az edényeink megtisztításához.
Hasonlóan beszédes az a számítás is, ami szerint ha Budapesten minden háztartásban mosogatógép működne, akkor egy esztendő alatt több mint 16 milliárd (!) literrel kevesebb víz folyna le a lefolyókon – derül ki abból a Mosogatási Kódexből, amelyet a víz világnapjára, azaz március 22-re szervezett Finish Mosogatásmentes Nap alkalmából tettek elérhetővé. A kezdeményezés a tudatos vízfelhasználást helyezi előtérbe, és arra ösztönöz, hogy a mosogatás terén a megszokások helyét vegye át az előre gondolkodás és a tervezés.
Vagyis legalább egy napig különösen figyeljünk az edények takarékos felhasználására, praktikus bepakolásukra a mosogatógépbe és a felesleges öblögetés és előáztatás elhagyására. Persze még jobb, ha mindezt a napi rutinunk részévé tesszük. Hiszen valójában nem nagy áldozatról van szó, cserébe pedig időt, vizet, energiát spórolunk és teszünk a fenntarthatóbb jövőért.
Ezt hasonlóképp látja több hazai híresség is, akik örömmel álltak a felhívás mellé. Köztük az olimpiai, háromszoros világ-
és kétszeres Európa-bajnok magyar úszó, Gyurta Dániel is, aki a tudatos mosogatás és vízfelhasználás mellett kampányol ezekben a napokban. Szintén mosogatásmentes napot tart Viszkok Fruzsi is, aki a Forbes listája szerint a tíz legértékesebb magyar digitális véleményvezér egyike.
„Igyekszem nem csak ma, de mindennap figyelni a tudatos vízhasználatra” – írta ki Instagram-oldalára.
Amellett, hogy a Mosogatási Kódexben további beszédes adatok és hasznos tanácsok is megtalálhatóak, egy könnyű teszt kitöltésével arról is kaphatunk némi útmutatást, hogy hol tartunk a mosogatási tudatosságban.
A Mosogatási Kódex IDE kattintva elérhető.
A Milyen mosogató típus vagy?-teszt IDE kattintva elérhető.