Egészség
Fogai adták vissza a látását
Tíz éve egy autoimmun betegség miatt a szaruhártyái hegesedtek el

Egy nő, aki tíz éven át vak volt, most először láthatta férjét és kutyáját, miután egy különleges és szokatlannak hangzó műtét során a fogát ültették be a szemébe.
A 75 éves Gail Lane, aki a kanadai Brit Columbia tartománybeli Victoriában él, tíz évvel ezelőtt veszítette el látását. Egy autoimmun betegség miatt a szaruhártyái – vagyis a szem elülső részén található, a tiszta látáshoz elengedhetetlen lencsék – hegesedtek el. Idén februárban azonban minden megváltozott, amikor Lane egyike lett annak a három embernek, akik részt vehettek egy ritka műtéten, az úgynevezett oszteo-odonto keratoprotézisen (OOKP). A kétlépcsős beavatkozást gyakran nevezik „fog a szemben” műtétnek is. Ennek lényege, hogy a beteg saját fogából készítenek egy alapot, amelyre egy mesterséges szaruhártyát ültetnek, majd ezt beültetik a szemüregbe – olvasható a Daily Mail cikkében.
A műtét után Lane fokozatosan kezdte visszanyerni a látását. Először csak a világosság és sötétség közötti különbséget érzékelte, később pedig a mozgásokat is – például segítőkutyájának, Pipernek boldog farkcsóválását. Ahogy a gyógyulás folytatódott, egyre tisztábban látta a kutyát, majd a környezetét is. „Sok színt látok, és már a külvilágot is érzékelem. A fákat, a füvet, a virágokat – csodálatos érzés újra látni ezeket a dolgokat” – mondta a CBC News-nak.
A folyamat egy fog eltávolításával kezdődik, amit hosszában kettévágnak és lecsiszolnak, így egy sima lemezt készítenek belőle. Ezután egy apró lyukat fúrnak bele, amelybe egy optikai eszközt – egy mesterséges szaruhártyát – ültetnek, és azt rögzítik. A fogból és optikai hengerből álló szerkezetet (OOKP) három hónapra a páciens arcába, az orca szövetei közé ültetik, hogy ott erek és kötőszövetek fejlődjenek rajta. Ez létfontosságú, hogy a szervezet ne lökje ki, amikor később a beteg szemüregébe helyezik, általában egy műszem fölé.
A csodálatos műtétnek köszönhetően Lane hat hónappal később először láthatta életében párját, akivel a látása elvesztése után ismerkedett meg. „Mostanában már más emberek arcának vonásait is kezdem látni, ami szintén nagyon izgalmas” – mesélte. Saját arcát sajnos még nem képes felismerni, de reméli, hogy hamarosan erre is lesz lehetősége egy új szemüveg segítségével – derül ki a Ripost cikkéből.