Egészség

Nehezen felismerhető fejlődési zavar

Az aspergeres gyerek gyakran neveletlennek tűnhet a viselkedése miatt

Az Asperger-szindróma az élet számtalan területére hatással van. Általában a társas szituációkat érinti, de a motoros képességekre is hatással lehet. Mivel nehezen felismerhető, becslések szerint az esetek 30-50 százalékát nem diagnosztizálják.

Nehezen felismerhető fejlődési zavar
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Igor Stevanovics

Az Asperger-szindróma az autizmus spektrumzavar egyik típusának ma már nem hivatalos elnevezése, de továbbra is gyakran használják a kifejezést. A rendellenességet dr. Hans Asperger osztrák pszichiáter és gyermekorvos írta le először 1944-ben; ő az autisztikus pszichopátia nevet adta neki. Róla nevezte el a szindrómát 1981-ben dr. Lorna Wing angol pszichiáter és pszichológus,

A hazipatika.com írása szerint az érintetteknek komoly kommunikációs, a társas világ megértésével kapcsolatos problémáik vannak, illetve gondokkal küzdenek azokon a területeken, ahol viselkedésük megfelelő megszervezésére, gondolkodásuk rugalmasságára lenne szükség.

Asperger-szindrómára elsősorban a társas szituációkban való viselkedés során szoktak gyanakodni. Ezen a téren ugyanis több problémája lehet az érintetteknek.

  • Nehezen barátkoznak.

  • Bezárkóznak, vagy csak alig vesznek részt a társas eseményeken.

  • Nem tartják a szemkontaktust, vagy hajlamosak bámulni másokat.

  • Nehezen értik meg a gesztusokat.

  • Nem ismerik fel a humort, a szarkazmust és az iróniát.

  • A többség számára furcsa szokások, társadalmilag nem illő viselkedések.

  • Problémák az empátia kifejezésével, az érzelmek szabályozásával és kommunikációjukkal.

  • A „józan ész” látszólagos hiánya.

  • Hajlamosak az egyoldalú beszélgetésekre (általában csak saját maguk a téma).

  • Ragaszkodnak bizonyos témákhoz.

  • Az információkat gyakran szó szerint értelmezik.

  • Szeretik a szigorú napirendet és rutinokat.

Egy aspergeres gyerek gyakran neveletlennek tűnhet a viselkedése miatt. Nem veszik észre, ha valaki kényelmetlenül érzi magát, nem érdekli a téma, vagy ha megbántották. Mivel nem mindig ismerik fel a társadalmi normákat, hajlamosak például hangosan beszélni olyan helyeken, ahol nem illik, így akár egy templomi szertartás alatt, múzeumban, stb.

  • késve fejlődhetnek a motoros képességei,
  • furcsa mozdulatokat tehet,

  • problémái lehetnek a koordinációval,

  • érzékeny lehet a hangos zajokra, bizonyos illatokra, ruhaneműkre, vagy ételekre.

Sok Asperger-szindrómás gyerek tűnhet ügyetlennek vagy furcsának, mert nehezen mehet nekik olyan egyszerű dolog, mint egy labda elkapása. De vannak olyan érintettek is, akiknek egyáltalán nincsenek motoros problémáik.

Sokszor még egyéves kor előtt jelentkeznek az autizmus jelei, de vannak, akik látszólag normál ütemben fejlődnek, és 18-24 hónapos korukban lesznek tüneteik. Bár az autizmusra nincs gyógymód, az intenzív, időben elkezdett terápia nagy változást tud hozni az érintettek életben.

Kapcsolódó írásaink