Egészség
Az elhízott gyermekből beteg felnőtt lesz?
Magyarországon a gyerekek tizenegy százaléka túlsúlyos

A BMI-érték meghatározásával a szülők is megtudhatják, hogy csemetéjük az elhízott gyermekek közé tartozik-e. A BMI, vagyis a testtömegindex (Body Mass Index) kiszámításához a kg-ban kifejezett testtömeget kell a m-ben megadott testmagasság négyzetével elosztani.
A BMI-érték Császár (2010) alapján:
- soványság, ha a BMI kisebb, mint 18,5,
- normál tartomány, ha a BMI 18,5 és 24,9 között van,
- túlsúly, ha a BMI 25 és 29,9 közötti,
- az elhízottság három stádiuma, ha a BMI 30–34,9; 35–39,9 között, ill. 40 fölött van.
A gyermekkori elhízás Magyarországon is problémát jelent: a 2 és 10 év közötti korosztályban mintegy 11 százalék a túlsúlyosak aránya, és a gyermekek 6 százaléka elhízott, míg a 13–18 évesek körülbelül 15 százaléka túlsúlyos és 6 százaléka elhízott. A túlsúlyos gyermekek felnőttkorukban sokkal nagyobb valószínűséggel esnek áldozatul számos betegségnek, mint azt korábban gondolták.
Nyilvánvaló, hogy a jelentős túlsúly már gyermekkorban is pluszterhet ró a szív- és keringési rendszerre. Azoknál a gyermekeknél akiknek a BMI-értéke 30 fölötti, a normál súlyú kortársaikkal összevetve magasabb vérnyomás és emelkedett koleszterinszint mérhető.
Ha a kövér gyermek felnőttkoráig kövér marad, az egészségi problémák fokozottan jelentkezhetnek. Ha a gyermekkori kövérségből nem sikerül lefaragni, akkor a felnőttkorukra is kövéren maradtaknál a szívbetegségek és különféle agyi érkatasztrófák (pl. stroke) valószínűsége mintegy 30-40 százalékkal nagyobb, mint a normál súlyúaknál.
A szív- és érrendszeri panaszok mellett a diabétesz és a metabolikus szindróma is gyakoribb az elhízottaknál.
A gyermekkori elhízásnak ortopédiai és tartási rendellenességek is lehetnek a következményei, mindez a fokozott gerinc-, csípő- és lábterhelés miatt.
Többször fordulhat elő a túlsúlyosaknál pl. a horkolás. A horkolás légzési apnoéhoz, azaz az alvás közben tapasztalható légzéskimaradáshoz vezethet. A légzési apnoe veszélyes, mert amellett, hogy az alvási ritmust megzavarja, az agy regenerálódási folyamatait gátolja és oxigénhiányt idézhet elő a szervezetben.
Az elhízás pszichés terhet is ró a gyermekre, így pl. beilleszkedési zavarokkal járhat együtt.