Egészség

Kutyájának köszönheti, hogy kiderült: rákos

Az amerikai nő azért ment el egy szűrővizsgálatra, mert a kutyája furcsán kezdett viselkedni mellette. Kiderült, hogy mellrákos, írta meg a különös történetet a Házipatika.

Kutyájának köszönheti, hogy kiderült: rákos
Életet ment a szűrés
Fotó: Science Photo Library via AFP/LDA/Peakstock

Különös dologra figyelt fel még 2023 júniusában Breanna Bortner. A nő egyik kutyája furcsa módon kezdett viselkedni a közelében, állítása szerint egyre gyakrabban a melle környékén szimatolt és kaparászott. Furcsa volt, sosem láttam még ilyennek – nyilatkozott az eset kapcsán a 31 éves nő a Daily Mailnek.

Bortner korábban hallott olyan történeteket, amelyekben kutyák képesek voltak kiszagolni gazdáik betegségét, így ő is megijedt a különös jelek láttán. A mellét áttapogatva egy csomót fedezett fel, amit először egy szúnyogcsípésnek hitt, viszont úgy gondolta, jelentkezik egy szűrővizsgálatra. Kiderült, hogy nagyon is jól tette: az emlőrák egy agresszív formáját fedezték fel nála, amely számos általános kezeléssel szemben ellenálló.

Bortner szerint az eset azért is különös, mivel alig több mint három hónapja járt egy rutin emlővizsgálaton, amelyről negatív lelettel tért haza. „Három hónap alatt gyakorlatilag a semmiből kitapintható csomóvá fejlődött” – nyilatkozott a lapnak hitetlenkedve a nő. Míg a rák e formájának túlélési aránya közel 100 százalékos a korai stádiumban, 31 százalékra csökken, amikor átterjed a nyirokcsomókra és a környező szervekre. Ezért is volt fontos, hogy a kutyája különös viselkedése miatt Bortner időben felkeresett egy orvost. Azóta egy emlőeltávolításon és több kemoterápián is átesett, ezeknek köszönhetően pedig a daganatot sikerült nála teljesen felszámolni.

A kutatók becslése szerint egy átlagos kutya szaglása 10-100 ezerszer erősebb, mint az emberé, és valóban képesek lehetnek kiszagolni olyan hormonális változásokat is, amelyek egy betegség kialakulását kísérik. Bortner kutyája, Mochi egy uszkár és egy cocker spániel keveréke, mindkét fajtát eredetileg vadászatra tenyésztettek intelligenciájuk és éles szaglásuk miatt.

Az emlőrák a nők egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése. Gyakorisága évről évre nő, Magyarországon ma már a leggyakoribb női rák. Minden kilencedik nőnek esélye van arra, hogy élete során emlőrákja alakuljon ki. Kevesen gondolnak rá, de férfiakban is előfordul. Bár náluk jóval ritkább, de gyorsabb lefolyású, rosszabb indulatú.

Kapcsolódó írásaink