Egészség

Mi visz minket újra egymás felé?

Interjú a párkapcsolatok nehézségeiről és megoldásairól két párterapeutával

Klinger Mária és Lőrinc Attila több mint tizenöt éve dolgozik együtt párterapeutaként. Megkérdeztük tőlük, manapság milyen párkapcsolati problémákkal találkoznak a leggyakrabban, és hogyan tudnak segíteni. Meglepetésünkre azt is megtudtuk, hogy sokan nem is akkor fordulnak hozzájuk, amikor már „ég a ház”, hanem tisztában vannak azzal, hogy a párkapcsolaton, házasságon folyamatosan dolgozni kell.

Mi visz minket újra egymás felé?
Klinger Mária és Lőrinc Attila párterapeuták
Fotó: MH/Török Péter

Mostanában mik a legjellemzőbb párkapcsolati problémák, amelyekkel önökhöz fordulnak?

KM: Van egy általános problémakör: a kommunikáció. Azon belül is a konfliktusok, félreértések. Az érzések, a konfliktusok és a szükségletek kommunikációja.

Van erre egy újnak mondható módszer: az érzelemfókuszú terápia, amely kifejezetten azzal foglalkozik, hogy például a konfliktusok mögött, a kommunikációs elakadások, a negatív ciklusok mögött milyen érzések, szükségletek vannak.

Nagyon sokszor fájdalom vagy félelem van a másik szíve mélyén. Nem tudja kifejezni, vagy lehet, hogy nem is tudja, hogy az van ott. Fél a jövőtől. Fél, hogy elveszíti a másikat. Fél, hogy megbántják, visszautasítják.

Fáj neki, hogy a másikhoz nem tud kapcsolódni. A másik visszautasítja. A düh helyett, ami a konfliktusok során nagyon sokszor megjelenik, a terápia során eljutnak oda, hogy megértik, milyen érzésük és milyen szükségletük nincs kielégítve. Ez már önmagában változást tud hozni. A konfliktus és a düh távolít, de ha megmutatom a saját sérülékenységemet a páromnak, az önmagában már egy közelítő lépés lehet.

Miért nem tudjuk ezeket a gondokat egymással megbeszélni?

LA: Amikor megszületünk, magatehetetlenek vagyunk, ki vagyunk szolgáltatva a gondviselőinknek. A megfigyelések szerint vannak, akik a csecsemőkori tapasztalataik alapján bizonytalanabbul kötődnek, vannak, akik biztosabban tudnak kötődni, és olyanok is, akiknél ez vegyes.

Gyerekeket vizsgáltak kísérleti körülmények között úgy, hogy amikor az anya bent volt a gyerekével, majd kiment, volt olyan gyerek, aki vigasztalhatatlanul sírt, és volt, aki el tudta foglalni magát. Az utóbbiak el tudták képzelni, hogy az Anyukájuk nem végleg ment el.

Ezek a dolgok nem szűnnek meg a felnőtt korunkkal. Mindnyájan nagyon fontosnak tartjuk, hogy egyedül megálljuk a helyünket, de mintha ez túl lenne értékelve, és manapság nagyon nehezen tudjuk megmutatni, hogy valójában együtt, egy támogató légkörben vagyunk képesek megoldani a nehézségeinket. Felnőttként is azokat a kapcsolódásokat keressük, ahol elfogadnak minket, azzal együtt, hogy sérülékenyek vagyunk.

Van, aki felnőttként is biztosabban tudja magát kifejezni, és van, aki bizonytalanabbul. És ha bizonytalanabb, mint egy gyerek, kicsit követelőző, kicsit üldöző lesz a kapcsolatban. Vágyja a visszajelzéseket. Például a másikat sok sms-sel, sok üzenettel keresi meg.

Lőrinc Attila: A megfigyelések szerint vannak, akik a csecsemőkori tapasztalataik alapján bizonytalanabbul kötődnek
Lőrinc Attila: A megfigyelések szerint vannak, akik a csecsemőkori tapasztalataik alapján bizonytalanabbul kötődnek
Fotó: MH/Török Péter

KM: Nincsenek egyensúlyban, nem tudnak előre jutni, mindig megakadnak. Ezért is nevezik a jelenséget visszatérő negatív ciklusoknak. Igyekszünk nekik nonverbális módon megmutatni, objektív tükörként visszatükrözni, vagy felnagyítva megmutatni, lelassítani, távolról megmutatni ezeket a helyzeteket. Meg tudják magukat figyelni, hogy mi történik ilyenkor, és meg tudják mutatni az igazi érzéseiket, sebezhetőségüket.

LA: Közben pedig igyekszünk megteremteni egy elfogadó, bizalmi légkört, amelyben azt érezhetik, hogy kimondhatják a másiknak, hogy mit éreznek belül az ilyen helyzetekben.

KM: Visszatérve a kötődéselméletre: az a cél, hogy egy bizonytalan kötődésből biztos kötődés legyen. Úgynevezett hatékony függés alakuljon ki köztük, amiben az is benne van, hogy néha visszavonulhassak, ha arra van szükségem. Hogy el tudom mondani a szükségleteimet, az érzéseimet. Ki tudom fejezni, hogy most kapcsolódásra van szükségem. Megértő fülekre találjak igazából. Sokan észlelik, hogy a kapcsolatukkal folyamatosan foglalkozni kell, és vannak, vissza-visszatérnek hozzánk egy-egy problémakörrel.

Önök szerint ugyanúgy tanulni kellene a társas kapcsolatot, mint bármilyen tantárgyat?

KM: Jó lenne. De erre nincs külön tantárgy. A saját szüleinktől tanuljuk meg a párkapcsolati mintákat. A sémák így alakulnak ki.

LA: Nehéz ezeket előre tanulni, inkább hozza az élet azokat a dolgokat, amikben ösztönösen nyilvánulunk meg. Ha ezekben nagyon elakadunk, nagyon sokszor vagyunk sikertelenek, , sokat szenvedünk, akkor lehet, hogy családterápiára megyünk. De egyre többen jönnek úgy, hogy jól vagyunk, mégis nézzünk rá, hogy lehetnénk-e jobban is. Például megszületett a gyerekünk, jól csináljuk a dolgokat, de észrevettünk nehézségeket.

KM: Van, aki már házasság előtt eljön hozzánk. A szülei válása miatt érzi, hogy erre szüksége lehet a rossz párkapcsolati minták miatt.

LA: Egy pár mostanában úgy jött el hozzánk, hogy számot vetettek a közös életükkel, és azt látták, hogy a kapcsolatuk stagnál. Meg is fogalmazta egyikük, hogy ezelőtt hat évvel kellett volna eljönniük.

Aztán egyre gyakrabban nehéz élethelyzetben, szituációkban találják magukat, érzelmileg távolodnak a másiktól és nem akarják, hogy ez folytatódjon, vagy még tovább romoljon a viszonyuk.

KM: A párterápiák során a transzgenerációs mintákkal kapcsolatban megkérjük mindkettőjüket, hogy járjanak utána, nézzék meg a saját családfájukat. Szempontokat adunk, aminek alapján a még élő családtagokat megkérdezik. Milyen volt a párkapcsolat minősége, a gyerekszületés, hogyan hatott, anyagi helyzet. Meddig éltek, milyen betegségek voltak.

Klinger Mária: A saját szüleinktől tanuljuk meg a párkapcsolati mintákat
Klinger Mária: A saját szüleinktől tanuljuk meg a párkapcsolati mintákat
Fotó: MH/Török Péter

LA: Volt-e válás, megszakadt kapcsolat, elköltözések. Hogyan élték meg gyermekként a szüleikkel, gondviselőikkel való együttlétet. Legfontosabb emlékeik…

KM: Nem csak jól működő kapcsolatban élő párok jönnek hozzánk, hanem olyanok is, akik megcsalás után vannak. A bizalom visszaállítása vagy sikerül, vagy nem.

Mi történik, ha nem sikerül?

– Ilyenkor a segítő folyamat válásterápiává alakul. Van olyan pár is, aki válásterápiára jön. Mindig elmondjuk, ha hozzánk fordulnak, hogy ez egy krízis, ami után, ha sikerül feldolgozniuk, integrálniuk az eseményeket egy mélyebb, más szintű minőségben élhetnek tovább, vagy „szépen”, egyeztetve, békében elválnak.

LA: A közvetítői, segítő folyamatban nagyon fontos, hogy megtanulják, hogy ne bántsák egymást. Addig tudunk együtt dolgozni, amíg ez nem fordul elő, fizikai erőszak formájában vagy máshogy.

Persze párterápiával sem lehet mindent megoldani. Célunk, hogy egy magasabb/mélyebb rendű felismerésben együtt tudjanak haladni, de van, hogy a folyamat során látszik, hogy nem megy. Most is dolgozunk egy olyan párral, ahol inkább a válás kimondása, megélése felé haladnak.

– Mit jelent ez?

LA: Azt tapasztaljuk, hogy nagyon nehezen élik meg pl., ha azt gondolják, hogy ez most „miattam ment” tönkre. Olyan megközelítést ajánlunk, ahol mindenki vállalja a saját felelősségét és szerepét. Ha a páromnak lesz egy új kapcsolata, vagy akár nekem, akkor ne hibáztató szerepben lépjek fel, hanem több megértéssel kezeljem. Mert a gyerekemnek is példát mutatok azzal, ahogy ezt kezelem.

Önöket mi vezette arra, hogy családterápiával foglalkozzanak?

KM: Munkapszichológus vagyok, vezető is, a párterápia huszonöt éve jött, kicsit a saját párkapcsolati nehézségeim, családi mintáim feldolgozása is benne volt. Egy ifjúsági irodában kezdtem, ahol meg-megjelentek az egyéni terápiában olyanok, akiknek nem csak egyéni terápiára volt szükségük, hanem súlyos családi történetek és párkapcsolati nehézségek voltak a háttérben. Ez az igény és a saját elakadásaim hozták meg, hogy elkezdtem ezzel is foglalkozni. Attilával több, mint tizenöt éve dolgozom együtt.

LA: Már gyerekkoromban rezonáltam mindenféle társas kapcsolati rendszerre. Szerettem olvasni mások levelét, nem azért, hogy levéltitkot sértsek meg, hanem egészen kicsi koromtól foglalkoztatott, milyen viszonyban vannak egymással az emberek. A családunkban nagy beszélgetések voltak. A szüleim nehezebb szakaszában lévő kapcsolatuknak is a részese lettem, mert megkínáltak vele. Az öcsém életében modell szerepet vittem, óhatatlanul figyeltem a dolgaira. Később a főiskolán is azt éreztem, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom. A gyermekjóléti szolgálatnál tizenkilenc évet töltöttem el. És így mindenféle családi kapcsolatba, élethelyzetbe beavatódtam. Élvezettel csináltam. Természetes volt. Többféle oldalról megnéztem az emberi kapcsolatokat. Mária ajánlására végeztem el a családterápiás képzést.

KM: A családterápiának fontos része a megoldásközpontú családterápia, amely Amerikában a nagyon szegény rétegek családsegítéséből alakult ki. Lehet, hogy csak egy alkalommal tud eljönni valaki, és ezért abba az egy alkalomba mindent belepakoltak. Hogy valami kézzelfogható segítséget tudjanak adni.

Mi lehet az, ami a leginkább segíthet egy nehéz helyzetben?

LA: Azt soha nem tudjuk. Ott derül ki mindig, viszont jó, ha ehhez sok minden van a tarsolyunkban. Különféle megközelítések.

KM: Ehhez a leghatékonyabb a megoldás központú megközelítés, amelynek az a lényege, hogy a jelenből a jövőbe vezetjük azt, aki hozzánk jön. Nyilván segíthet a múlt feldolgozása, de ebben a módszerben inkább a jelen-jövő orientáltság van. A jelenben mit tudok tenni, hogy a vágyott jövő egyre jobb legyen ahhoz képest, amiben most vagyok. Tehát itt az elmozdulás a fontos. Az analitikusabb irányzatok vagy a narratív terápia a múlttal többet foglalkozik.

Klinger Mária és Lőrinc Attila párterapeuták
Lőrinc Attila: Egy kapcsolat elején a szerelem indulásakor szerencsés esetben gyakran összegombolódnak az énhatárok
Fotó: MH/Török Péter

Mi a narratív terápia?

KM: A Múlt helyrehozásával, újraírásával foglalkozik. Az egyik hosszabb folyamat, a másik rövidebb. A személyiségen is múlik, hogy kinek mire van igénye. Van, aki múlt feldolgozása által tud lépni. Van, aki jobban le tudja zárni a múltat, és inkább a jövőbe tekint. Az a hiteles hozzáállás, hogy megpróbálok segíteni, nem biztos, hogy sikerül, de vágjunk bele.

KM: A jó kérdéseket kell megtalálni, hogy jó válaszokat kapjunk.

LA: Az első találkozásnál igyekszünk kitérni arra, hogy milyen lenne a sikeres együttműködésünk.

Min múlik a sikeres párterápia?

KM: Hogy megtaláljuk, mi az, amiben változni kellene, hogy újra tudjon működni a kapcsolat, vagy el tudja-e fogadni a másik különbözőségét.

LA: Egy kapcsolat elején a szerelem indulásakor szerencsés esetben gyakran összegombolódnak az énhatárok. A párokkal való munkánk során megkérjük, hogy idézzék fel: Mi az, ami egymás felé vezette őket, a másiknak milyen tulajdonságai, mi volt, amire érdemes visszaemlékezni, van-e ott még keresnivaló, ami miatt érdemes újra elköteleződni a kapcsolatban.

KM: A szerelem eltűnik 1-2-3 év után, ami vagy átfordulhat szeretetté, elfogadássá, vagy változtatok a másik kedvéért valamin. Ilyenkor szokott előjönni, harminc-negyven év után is hallom, hogy de más a szeretetnyelve, és nem biztos, hogy hajlandó a másik megtanulni.

LA: Fontos, hogy merjen beszélni arról, mi a szeretetnyelve, vagy hogy a másiké más.

KM: Van, aki erre azt mondja, hogy én ugyan nem fogok változni.

Mi ennek az oka?

LA: Sokszor gyerekkori trauma lappanghat a mögött, hogy valaki nem képes kifejezni a szeretetét. Ez számára elképzelhetetlen lelki-mentális erőfeszítésekkel jár. Mert mondjuk éppen a szexualitás, intimitás kifejeződése összekötődik nála egy gyermekkori bántalmazással. Ha ilyesmi felmerül, megbeszéljük a párral, hogy jó lenne, ha a párterápia mellett lenne egy egyéni folyamat, hogy az ilyen esetekben tudjunk segíteni.

KM: Van olyan, hogy hozzánk járnak egyéniben és párban is, de olyan is, hogy egyéniben máshova.

Olyanok is jönnek párkapcsolati témával kapcsolatban, akiknek nincs párjuk?

– Rengetegen járnak hozzám, férfiak is, nők is.

Milyen korosztály?

– Harmincasok inkább. De fiatalabbak is jönnek. Egyre nehezebb a pártalálás.

KM: A covid alatt csak az interneten zajlott az ismerkedés. Már előtte is jelen volt ez a probléma, de azóta is nagyon nehéz. Az interneten való ismerkedésből jó történtek is származnak, de nagyon nehezek is. Jönnek létre az interneten párok, de nagyon sokszor előfordul, hogy valaki valameddig elmegy, de utána dobja a másikat. Sokszor igazából nem is akarnak párt, csak ismerkedni akarnak.

Önök számtalan képzésen részt vettek, és a szakmai tapasztalatuk is hatalmas. Véleményük, szakmai álláspontjuk szerint egy párkapcsolatnak, házasságnak mi a legfőbb feladata?

KM: Két nagyon fontos dolgot szoktunk kiemelni. Hogy meg tudjak gyógyulni a gyerekkorban összeszedett sebekből, illetve, hogy fejlődni és tanulni tudjak a másiktól. Ha talál egy olyan párt, aki feloldja a gyerekkori traumákat, sztereotípiákat, előítéleteket, az már segíthet, hogy tovább lépjen ebben. Ilyet is keresünk.

LA: Ha az anya vagy az apa nem nyújt megfelelő párkapcsolati mintát, honnan lehet meríteni? Meg szoktuk kérdezni, kit tekint példának nőként vagy férfiként? Több esetben volt, hogy azt mondták, hogy egy nagynéni vagy nagybácsi. Olyan is volt, hogy az édesanya pszichotikus személyiség volt, de a fiúnak mégis volt bizalma a nőkben, mert főiskolás korában volt egy jó kapcsolata.

– KM: Valamilyen értelemben mi is adhatunk mintát. Úgy kommunikálunk, úgy figyelünk egymásra az üléseken.

Meddig tart egy terápia?

– Minimum hat alkalom, de sokszor tíz-tizenkét ülés lesz belőle, 3-5 heti másfél órás találkozással. Tehát minimum 6 hónap, de akár több évig is letarthat. Van egy felépített forgatókönyvünk, amely alapján a pár megismerése után a kommunikációt próbáljuk fejleszteni, segíteni. Felderítjük a transzgenerációs mintákat, és megpróbáljuk visszaépíteni a bizalmat köztük. Kapnak házi feladatokat, szempontokat az önmegfigyeléshez. A folyamat után félévvel, háromnegyed évvel van lehetőség arra, hogy megnézzük, hol tart a pár. Egyre többen élnek ezzel.

A sikeres terápia végén OH-kártyákat használnak. Nagyon szép, festőművészek által készített önismereti kártyalapok ezek. Mi a feladatuk?

KM: A kihúzott kártyalapok alapján megalkotnak egy történetet, amely közös jelenükből a jövőbe vezeti őket egy közös úton.

A kihúzott OH-kártyák alapján megalkotnak egy történetet, amely közös jelenükből a jövőbe vezeti őket egy közös úton
A kihúzott OH-kártyák alapján megalkotnak egy történetet, amely közös jelenükből a jövőbe vezeti őket egy közös úton
Fotó: MH/Török Péter

Csak párok húzhatnak ilyen lapokat?

KM: Anya-lánya kapcsolatban is használtuk már. De más esetekben is, például amikor valaki nehezen tudja kifejezni magát, de el kell mondania, mi a három fő erőforrása a kapcsolatuknak.

LA: Nagyon szeretjük, mert kártyával a kézben könnyebb kimondani még a fájó dolgokat is, vagy azokat, amik nagyon mélyről jönnek.

KM: A fent említett módszerek és folyamatok tehát leginkább akkor segíthetnek, ha még időben eljutnak hozzánk a párok. Emiatt azt javasoljuk, hogy amikor először érzik komolyan elakadva családi vagy a párkapcsolatukat, keressenek egy családterápiával foglalkozó szakembert, ugyanúgy, mint jó esetben az orvoshoz is elmennek, ha napok óta gyötrő fájdalmaik vannak!

Kapcsolódó írásaink

Népmesék főhősei vagyunk mindannyian

ĀÖnismereti labirintussal, művészetterápiás programokkal, könyvbemutatóval és sok-sok mesével várják a résztvevőket a váci Lelki és Testi Egészségnapon a Madách Imre Művelódési Házban