Egészség
Mindössze négy vizsgálat kell a hosszú életért

Szerencsénk, hogy a 20-21. században születtünk, amelyben az orvostudomány ugrásszerűen fejlődik, és egyre több módszert dolgoznak ki különböző kórságok diagnosztizálására és kezelésére – írja friss cikkében a Sports.kz. Mint fogalmaznak, immár mindössze négy rendszeresen elvégzett tesztre van szüksége egy-egy embernek ahhoz, hogy orvosa időben felfedezze a bajt, és az egyén megőrizze az egészségét.
Az egyik vizsgálat a Homociszteint, azaz az emberi szervezetben található fehérjealkotó aminosavat kell hogy célozza. A második javaslat az általános célú vérvétel, hiszen abból rengeteg minden kiderülhet. A harmadik a Kreatin-foszfokináz nevű enzim elemzésére vonatkozik. Az ebből levonható adatok ugyanis száz százalékos biztonsággal figyelmeztetnek az akut szívroham esélyére.
A negyedik javasolt vizsgálatcsoport pedig az általános vizeletelemzés, ahol a főbb mutatókat áttanulmányozva az orvos megérti, hogy fenyeget-e vesebetegség vagy bármiféle más kórság.