Egészség
Rájöttek a cukorbetegség okára: nagy a baj
Világszerte több mint félmilliárd embert érint a 2-es típusú cukorbetegség

Az amerikai Case Western Reserve University kutatói rájöttek, hogy a diabéteszesek esetében miért nem működik megfelelően a stabil vércukorszintet fenntartó hormon, az inzulin. A kutatás vezetője az a Jonathan Stamler, aki az S-nitroziláció felfedezése miatt lett széles körben elismert. Ez egy folyamat, amely során a szervezetben a nitrogén-oxid olyan, mindenütt jelenlévő hírvivő molekulává alakul, amely képes információkat megosztani a sejtek között.
Nitrogén-oxidot szinte minden sejt- és szövettípus termel, és döntő szerepet játszik az idegrendszer és immunrendszer működésében, valamint az erek tágulásában. Sőt, az S-nitroziláció szabályozási zavarát egyre inkább összefüggésbe hozzák számos egészségügyi problémával, köztük a szklerózis multiplexszel, a Parkinson-kórral, a sarlósejtes vérszegénységgel és az asztmával.
A NITROGÉN-OXIDOT AZONBAN CSAK A KÖZELMÚLTBAN KAPCSOLTÁK ÖSSZE A SZERVEZET ANYAGCSERÉJÉNEK ASPEKTUSAIVAL.
Stamler és kollégái már korábban gyanították, hogy a nitrogén-oxid szerepét figyelmen kívül hagyták a cukorbetegség bizonyos típusainak vizsgálatakor, ezt a hipotézist pedig most bizonyítékokkal is alátámasztották.
Egy kevésbé ismert enzim lehet a cukorbetegség terápiájának jövőbeni célpontja
A kutatócsoport felfedezett egy új enzimet, a SCAN-t, amely szerepet játszik az S-nitrozilációban, és segít a nitrogén-oxidot a célfehérjéhez, például az inzulin receptoraihoz kötni. A kísérletek tanúságai szerint a SCAN aktivitása fokozott az inzulinrezisztenciában szenvedő embereknél és egereknél. (...)
A teljes cikk IDE kattintva olvasható.