Egészség

„Ugyan már, nekem is fájni szokott!” – Miért olyan nehéz felismerni az endometriózist?

A betegséggel csak Magyarországon 200 ezer nő küzd

Bár korántsem újkeletű probléma, az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb figyelmet kapott az endometriózis. A betegséggel csak Magyarországon 200 ezer nő küzd, a valós szám viszont ennél jóval nagyobb lehet: évekbe kerül ugyanis, amíg valaki megkapja a helyes diagnózist – számolt be a Házipatika.

„Ugyan már, nekem is fájni szokott!” – Miért olyan nehéz felismerni az endometriózist?
Képünk illusztráció
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP/dpa/Annette Riedl

Salamon Adrienn, a Női Egészségért Alapítvány kuratóriumi elnöke a konferencia megnyitóján elmondta, hogy világszerte 190 millió, Magyarországon több mint kétszázezer reproduktív korban lévő nőt érint a betegség. Bokor Attila egyetemi docens, az Európai Endometriózis Liga (EEL) alelnöke pedig azt emelte ki, hogy egy korábbi felmérés szerint az Egyesült Államokban átlagosan kilenc, Németországban és az Egyesült Királyságban hét, míg Magyarországon nagyjából négy évet kell várni a betegség diagnózisának felállításához. Az is elhangzott, hogy mire egy nő eljut idáig, átlagosan hét orvossal találkozik – írták.

A probléma nem magyarspecifikus: például az Amerikai Endometriózis Alapítvány szerint egy nő átlagosan tíz évig küzd a tünetekkel, mire a diagnózist felállítják – írja az EverydayHealth.com.

Sok érintett szerint jelenleg az egyik legnagyobb nehézség a megfelelő szakember megtalálása az állami, illetve a magánellátásban is – írták.

Kapcsolódó írásaink