Egészség
Az Alzheimer-kór nem fejben dől el

Yvonne Nolan, az írországi University College Cork (UCC) idegkutatója az eredményekről szólva hangsúlyozta: az Alzheimer-kóros embereket általában a kognitív tünetek megjelenésekor vagy azt követően diagnosztizálják, ami a jelenlegi terápiás lehetőségek mellett már túl késő lehet. Vizsgálatuk eredménye viszont rámutat arra, hogy a bélbaktériumokkal előre jelezhető a baj.
Az elmúlt években több olyan kutatás is napvilágot látott, amelyek feltételezték, hogy kapcsolat lehet a bélflóra összetétele és az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata között.
Ezt mos sikerült bizonyítani. A kísérlet során 69 Alzheimer-kóros és 64 egészséges embertől vettek vér- és székletmintákat. Ezt követően az Alzheimer-kóros betegek székletmintáiból bélbaktériumokat izoláltak, majd azokat 16 egészséges, fiatal felnőtt patkányba ültették. Ezzel párhuzamosan volt egy másik patkánycsoport is, amelyek viszont az egészséges emberekből származó bélbaktériumokat kapták meg.
Tíz nappal a baktériumtranszplantációt követően a patkányokat kognitív tesztekkel vizsgálták, amelyek keretében a kutatók Alzheimerre utaló tüneteket kerestek, és találtak is a kóros baktériumokat kapó állatoknál.
A kutatók azt is kimutatták, hogy a Desulfovibrio, illetve a Coprococcus nemzetséghez tartozó baktériumok kapcsolatban vannak az Alzheimer kialakulásával. Előbbiekből több, utóbbiakból kevesebb van a betegek emésztőrendszerében.
A jövőbeni vizsgálatoknak alaposan fel kell mérniük a bélmikrobiótát befolyásoló egyéb szempontokat, például az egészségi állapotot, az életmódbeli tényezőket és a gyógyszeres kezelést.