Egészség
Közel a végső győzelem, az amerikaiak minden eddiginél hatásosabb fegyvert vetnek be a betegségek ellen folytatott küzdelemben
A Northwestern University kutatói által kifejlesztett technológia óriási előrelépés az emberi test modellezése területén

A kutatók olyan új mikrofluidikai eszközt fejlesztettek ki, amellyel bármely emberi betegséget több szervben is szimulálni lehet, és amely alkalmas a lehetséges új kezelések tesztelésére.
A Lattice névre keresztelt eszköz nyolc lyukból áll, amelyek különböző szervekből származó sejtkultúrákat tartalmaznak attól függően, hogy a tudós milyen betegséget szeretne tanulmányozni. Egy sor csatornán és szivattyún keresztül szimulált vér áramlik át az egyes kutakon; a felhasználók szabályozhatják, hogy mennyi, mikor és hová áramoljon.
Ez lehetővé tenné a kutatók számára, hogy elemezzék, mely szervek lehetnek a betegség mozgatórugói, és mely más szerveket érinthet a betegség, valamint hogy új gyógyszereket tesztelhessenek anélkül, hogy az emberi szervezeten belül dolgoznának.
A Northwestern University kutatói által kifejlesztett technológia óriási előrelépés az emberi test modellezése területén – amikor a test megbetegszik, sokszor rejtély, hogy melyik szervből indult ki, és merre tart a fertőzés, de ezzel az eszközzel képesek különböző szervrelációkat felállítani, és pontosan meghatározni a folyamatok irányát.
A jelenlegi in vitro rendszerekhez képest (olyan kísérletek, amelyek az élő szervezeten – jelen esetben az emberi testen – kívül zajlanak) a Lattice egyszerre akár nyolc egyedi szervet is képest szimulálni a szövetkultúrák közötti kölcsönhatás tanulmányozását elősegítendő, és a hagyományos sejttenyésztéses módszerhez képest jóval hosszabb ideig is folytathatók a megfigyelések.
A kutatók szerint a frissen kifejesztett eszközhez lehet a köztes lépcső az állat- és emberi gyógyszerkísérletek között. A sikeres állatkísérlet még korántsem jelenti minden esetben azt, hogy az embereken is ugyanolyan hatásfokkal fog működni egy gyógyszer. A Lattice azonban annyi módon képes szimulálni különböző szerveket, hogy sokkal megbízhatóbb eredményeket hozhat az emberekre vetítve.