Egészség
Elképesztő felfedezés, megtalálták az allergia ellenszerét
Megvan, mi véd az allergiától és az asztmától

Azok a babák és kisgyerekek, akiknek érettebb baktériumközösség népesíti be a beleit, kisebb eséllyel szenvednek allergia okozta nehézlégzéstől és asztmától – hangzott el a European Respiratory Society (ERS, Európai Tüdőgyógyász Társaság) Milánóban megrendezett, nemzetközi kongresszusán.
Döntő események a korai életszakaszban
A bélben élő baktériumközösségek, amelyek együttesen a bélmikrobiótát alkotják, az első életévek során alakulnak ki az emberi szervezetben. Tevékenységük hozzájárul az egészséghez – például vitaminokat termelnek és erősítik az immunrendszert –, ám betegségekben, egyebek mellett a gyulladásos bélbetegségben és a gyomorfekélyben is oki szerepet játszhatnak. A babák már születésük pillanatában beszereznek egy kezdetleges mikrobiótát az anyától, de a baktériumközösség az elkövetkező évek során egyre változatosabbá és érettebbé válik, ahogy a gyerekek a legkülönbözőbb forrásokból – leginkább a többi gyerektől, állatoktól és a táplálékból – újabb és újabb fajta baktériumokat szereznek be.
„A Barwon újszülöttvizsgálat keretében folytatott tanulmányaink azt mutatják, hogy ha egy baba egyéves korában érettebb bélmikrobiótával rendelkezik, akkor a későbbiekben, gyermekkora alatt kisebb eséllyel alakul ki nála ételallergia és asztma – mondta el az eredményeket a kongresszuson bemutató Yuan Gao, a Deakin University (Geelong, Ausztrália) kutatója. – A kedvező hatás a jelek szerint inkább a bélmikrobióta általános összetételétől, mint egyes konkrét baktériumfajok jelenlététől függ. Eredményeinkből arra a következtetésre jutottunk, hogy a csecsemők bél-mikrobiótájának gyorsabb érése az első életévekben az allergia okozta nehézlégzés kockázatának csökkenéséhez vezet a gyermekkor során.”
A kutatás
A Barwon újszülöttvizsgálatba (Barwon Infant Study, BIS), amely 2010 óta zajlik Ausztráliában, 2010 és 2013 között 1074 csecsemőt vontak be, akiknek a fejlődését a kutatók a továbbiakban nyomon követték. A most bemutatott kutatás céljára Gao és munkatársai a BIS-bébik egy, hat és tizenkét hónapos korában gyűjtött székletmintáit elemezték a bennük jelen lévő baktériumok szempontjából. A gyerekek egyéves és négyéves korában beszélgetés is lezajlott a kutatók és a szülők között, ahol a BIS vizsgálatvezetői kikérdezték a szülőket arról, hogy a gyereknek volt-e allergiával kapcsolatos nehézlégzése vagy asztmája az elmúlt 12 hónapban. A gyerekeken ugyanakkor bőrtesztet is elvégeztek, hogy kiderítsék, a tíz vizsgált étel, illetve a gyakori lebegő allergének – pollenek, por – bármelyikére allergiásak-e.
A BIS csapata a gyerekek közül véletlenszerűen kiválasztott 323-at, akiknél DNS-szekvenálással jellemezték a bélbióta összetételét. Az eredményekből egy MAZ-nak (microbiota-by-age Z-score) nevezett, az életkort és a mikrobióta sokféleségét jellemző pontszámot kalkuláltak, amellyel a gyermek bél-mikrobiótájának érettségét számszerűsítették.
„Arra jutottunk, hogy ha a csecsemők egyéves korukban érettebb bélmikrobiótával rendelkeztek, kisebb valószínűséggel alakult ki náluk allergia okozta nehézlégzés egyéves, illetve négyéves korukig – ismertette Gao. – A MAZ egy statisztikai szórásnyi növekedése felére csökkenti az allergia okozta nehézlégzést mindkét életkorban. Más szavakkal: minél érettebb a bélbióta, annál kevésbé lesznek a gyerekek hajlamosak az allergiás nehézlégzésre. Az egy, illetve hat hónapos korban mért MAZ-pontszámmal nem találtunk ilyen összefüggést.”
Egyelőre még nem ismert a pontos mechanizmus
Senki se érti még pontosan, milyen mechanizmuson keresztül előzi meg az érett bélmikrobióta az allergiás betegségeket. „Tekintettel mind a bélmikrobióta, mind a csecsemőkori immunrendszer komplex eredetére és fejlődésére, inkább valószínű, hogy az egészséges bélmikrobióta védőhatása a baktériumközösségek tevékenységének szerteágazó hatásain keresztül, és nem egyetlen specifikus mechanizmuson keresztül valósul meg – fogalmazott Gao. – Bízunk abban, hogy ha megértjük, miként erősíti a bélmikrobióta az immunrendszert, új beavatkozásokat fejleszthetünk ki az allergiás betegségek, többek között az asztma megelőzésére.
Megtalálhatjuk például a módját, hogy serkentsük a bél-mikrobiom csecsemőkori érését, és így felnövekedve kevesebb gyerekben alakulna ki asztma és más allergiás betegség a későbbiekben. Egyelőre azonban túl keveset tudunk a kisgyermekkori allergiák és asztma okairól, ezért további kutatásokra van szükség.”
Mi várható a továbbiakban?
A tudósok most azt tervezik, hogy egy újonnan indítandó, ARROW nevű klinikai vizsgálathoz 2000 gyereket toboroznak Ausztráliából és Új-Zélandról. A terv az, hogy elölt baktériumok keverékét adják majd a kisgyerekeknek szájon át, hogy meggyőződjenek róla, vajon ilyen módon stimulálható-e a vírusfertőzésekkel szemben adott egészséges immunválasz, és megelőzhetők-e a nehézlégzéssel vagy asztmával járó betegségek. A vírusok a gyerekkori betegségek leggyakoribb okozói, és a légúti vírusfertőzések olykor nehézlégzést okoznak.
„Az asztma, az ekcéma és a többi allergiás betegség a gyerekeket sújtó legközönségesebb egészségi problémák közé tartoznak, s előfordulásuk a világ számos részén emelkedőben van – fűzte hozzá dr. Erol Gaillard, az ERS gyerekkori allergiákkal és asztmával foglalkozó csoportjának titkára és a Leicesteri Egyetem klinikájának tiszteletbeli gyermektüdőgyógyász konzulense. – Nem pontosan értjük, miért történik ez, de vannak elméleteink. Az egyik tényező az lehet, hogy a mai kisebb családokban, ahol nincsen annyi testvér, a gyerekek kevésbé vannak kitéve a testvérek által elkerülhetetlenül hordozott kórokozóknak. Felelős lehet még a kevésbé változatos csecsemő- és kisgyerekkori étrend, valamint – elsősorban a városi környezetben – a háziállatokkal való érintkezés hiánya.”
Gaillard így folytatta: „A dr. Gao és munkatársai által közölt eredmények, melyek szerint az érettebb csecsemőkori bél-mikrobióta védelmet nyújthat a nehézlégzéssel járó és más allergiás állapotok kialakulásával szemben, remekül illeszkednek ezekhez az elméletekhez, mivel azok a babák és gyerekek, akik már korán elvegyülnek a többi gyerek és a háziállatok között és változatos étrendet fogyasztanak, jóval inkább esélyesek arra, hogy sokféle baktériummal találkozzanak. Ha megtalálnánk a módját, miként tudjuk a bélbióta érését elősegíteni, jelentős mértékben visszaszoríthatnánk az allergiák előfordulását, ezért érdeklődéssel várjuk az ARROW-vizsgálat eredményeit.”