Egészség

Mint szellem a palackból, úgy szabadult ki a skarlát

Járványról szerencsére még nem lehet beszélni

Egyre több skarlátfertőzöttet izoláltak a gyermekorvosok az utóbbi hetekben. Sőt a betegség mellett akadtak olyanok, akiket egyidejüleg coviddal diagnosztizáltak. Ezek összefüggéseiről beszélgettünk Rusvai Miklós virológussal.

Mint szellem a palackból, úgy szabadult ki a skarlát
Rusvai Miklós szerint pech, ha valaki egyidejűleg a skarláttal és a coviddal is megfertőződik
Fotó: MH-archív/Papajcsik Péter

A skarlát folyamatosan jelen van. Tehát minden évben számos eset van a skarláttal, ugyanis az is kötelező bejelentések betegségei közé tartozik. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központnak mindig jelenteni kell az előforduló eseteket – magyarázta a virológus.

Elmondása szerint itt most az volt a meglepő, hogy a januári 30 eset után április–májusban nagyon sok, majd ezer esetben volt ilyen beteg. Hirtelen megemelkedett ugyan az esetszám, de járványról még nem lehet beszélni. Az oka vélhetően ennek az volt, hogy az elmúlt években általános volt a maszkviselés és amiatt, hogy a gyermekek nem jártak iskolába, az óvoda is sokszor zárva volt, tehát a járványmegelőző intézkedések a skarlát előfordulását is jelentősen visszaszorították. Most, mint szellem a palackból kiszabadult, ahogy a maszkviselés megszűnt és az iskola-óvoda is teljes üzemben újra elkezdett működni – tette hozzá Rusvai Miklós.

Minden lehetőség megvolt arra, hogy a mindaddig nem immunizálódott gyermekek fertőződjenek meg egyszerre nagyobb számban a skarláttal. Ez elsősorban gyerekbetegség, de már felnőttek is hordozzák ezt a baktériumot – nyomatékosította a szakértő, majd hozzátette: „Ez ugyanis egy baktérium okozta betegség, amit Streptococcus pyogenesnek hívnak, és elsősorban torokfájást, lázat, hidegrázást, rossz közérzetet, és az esetek egy részében piros foltok is megjelenhetnek az arcon, valamint kiütések szintén az arcon, a hajlatokban, de akár elszórtan is a test felületén. A vörös foltok az arcon adták tulajdonképpen a skarlát nevét.”

Ismertette: „Nálunk gyermekbetegségként tartjuk számon, tekintve, hogy fiatal korában, általában hatéves kor alatt az emberek többsége megfertőződik, és utána immunitást szerez. Tehát a későbbiekben, ha megfertőződik, skarlát formájában már nem nyilvánul meg a fertőzés. Nagyon jól kezelhető, mégpedig antibiotikummal.

Az esetleges megjelenése a gyerekorvosoknál nem szokott meglepetést okozni. Ha nem kezelik időben, akkor viszont középfülgyulladás, visszatérő tüdő-, tüszős mandula-, szívbelhártya-gyulladás, de akár vesekárosodás is lehet a következménye. Szerencsére ez nagyon ritka, mert a gyerekorvosok időben felismerik” – fejtette ki a virológus.

A coviddal annyiban lehet összefüggésbe hozni, hogy ha valaki közösségbe megy, semmi akadálya nincs, hogy ha korábban még nem volt fertőzött, akkor egyszerre megkapja a kettőt. Az egyik vírus, a másik baktérium, tehát semmi közük nincs egymáshoz. Pech, ha valaki egyidejűleg mindkettővel megfertőződik, de nem kizárható – zárta szavait Rusvai Miklós.

Kapcsolódó írásaink