Belföld

Koszti András: Velence nem maradhat ellenzékben

Kiszolgáltatott a város az idegenforgalomnak, másban is erősítenék

Velencétől az év elején 1,6 milliárd forintnyi adósságot vállalt át a kormány. Az ilyen mértékű segítségnyújtás után országos szinten is szokatlan az a tény, hogy a 2014-es költségvetés módosítását már ismét hatszázhetvenmilliós hiánnyal tervezi a jelenlegi polgármester, a független Oláhné Surányi Ágnes.

Koszti András 20141010
Koszti András (Fotó: Nagy Máté)

A városvezetés mostanáig több mint négyszázmillió forint hitelt vett fel. Koszti András, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje felháborítónak tartja azt, hogy a baloldali kötődésű Oláhné Surányi Ágnes a kormányzati segítségnyújtás ellenére továbbra is pénzügyi csőd felé vezeti a magyar települések között kifejezetten jó adottságokkal rendelkező Velencét. Kifejtette, a kormány Velence összes adósságát kifizette, most a lakosság tudta nélkül mégis újabb jelentős hitelt vett fel a város. „Nem hagyhatjuk, hogy mindenünket eladják, hogy miközben minden tó környéki település stabilan gazdálkodik, Velence összeomoljon” – mondta lapunknak Koszti András. Hozzátette, megválasztása esetén rendbe teszik a költségvetést.

Oláhné Surányi Ágnes polgármester a szórólapján azt írja, gyorsan közkedveltté vált a májusban átadott Velence Korzó és Szabad Strand. Helyiekkel beszélve azonban kiderül, ez nem sikertörténet. A projekt indulása után nem sokkal L. Simon László fideszes képviselő is feljelentést tett a Velencei-tó Kapuja projekt eltüntetett százmilliói miatt. A kivitelező vállalkozóval még 2008-ban kötött szerződést az önkormányzat. A cég azért nem tud elszámolni az előlegként kifizetett 380 millió forintos összeggel, mert valamilyen okból nem kért előleg-visszafizetési bankgaranciát. Éveken keresztül állt az építkezés, az addigi strandon működő vállalkozások közül több tönkre is ment.

A felépített pláza üzlethelyiségei-nek nyolcvan százalékát máig nem tudták kiadni, csupán néhány bolt és butik működik a „szellemházban”. Árulkodó az is, hogy a projektet a város csak a kormánytól érkező háromszázmilliós többlettámogatás mellett – nyolcszázmilliós kerettúllépéssel – 2,2 milliárdból tudta befejezni. A helyiek nem is értik, hogy ezzel az új stranddal miképp is lehet elérni a kitűzött célt, a 418 ezres éves látogatószámot.

A helyi lakosok számára érthetetlen, hogy miközben egy ekkora beruházásba belevágott az önkormányzat, az óvoda fejlesztése 2010-ben pénzhiányra hivatkozva leállt, bölcsőde pedig máig nincs Velencén. Az új bicikliutat sem a város építette, azt is a kormánytól, illetve a térségi fejlesztési tanácstól kapták „ajándékba”.

Az idegenforgalommal kapcsolatos adatok – annak ellenére, hogy az önkormányzat fő fejlesztési iránya ez – az utóbbi években fokozatosan romlanak a településen. Ezt támasztja alá az a tény, hogy a vendéglátóhelyek száma 2007–2012 között százötvenről százháromra csökkent. De a város ugyancsak rosszabbul áll a szállásférőhelyek tekintetében, 2007–2012 viszonylatban ez a szám 5431-ről 4049-re esett öt év alatt.

Koszti András, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje szerint a település nagyon kiszolgáltatott a szezonális idegenforgalomnak, emiatt a helyi lakosokat sújtó adóemelés elkerülése érdekében más ágazatokban is meg kell erősíteni a település kis- és középvállalkozásait. Mint mondta, a következő öt évben a Fidesz–KDNP-kormánnyal hatékonyan együttműködni képes városvezetésre van szükség, amely az uniós források lehívása érdekében hatékonyan tud lobbizni a kabinetnél. Koszti lapunknak hangsúlyozta, Velence éppen azért sem maradhat ellenzékben, mert az elkövetkező öt év egy emberöltőn át meghatározza a település fejlődési lehetőségeit.