Krónika
Az ügyészség szemtanúk jelentkezését várja
Javul a rendőrök állapota
Keresztes Imre felhívásában azt írta: a főügyészség kéri azoknak az állampolgároknak a jelentkezését, akik a VI. kerületi Teréz körúton szombaton, szeptember 24-én 22 óra 36 perckor történt robbantásról készült, a rendőrség által hétfőn közzétett videofelvételen felismerik magukat, és még nem hallgatták őket ki tanúként.
Interneten is be lehet küldeni felvételeket a rendőrségnek
Internetes úton is be lehet küldeni felvételeket a szombati Teréz körúti robbantásról a rendőrségnek, amely az állampolgárok segítségét kéri.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon szerdán közzétett közleményében azt írta, hogy mobiltelefonnal, fényképezőgéppel vagy kamerával készült fájlokat is várnak.
A Belügyminisztérium létrehozta a robbantas.bm.gov.hu címen elérhető internetes oldalt, amelyen egyszerűen és gyorsan - néhány alapvető információ, a pontos helyszín és időpont megadása után - fel lehet tölteni felvételeket.
Az ORFK kommunikációs szolgálata felidézte: a Központi Nyomozó Főügyészség és a rendőrség nagy erőkkel keresi a Teréz körúti robbantás elkövetőjét.
Kérik, hogy akinek birtokában van bármilyen hang- vagy képfelvétel, amely segítheti a szombat késő esti bűncselekmény körülményeinek felderítését, valamint az elkövető azonosítását, az bocsássa azt a nyomozók rendelkezésére - olvasható a közleményben.
Kérte, ezek az emberek jelentkezzenek a rendőrségnél a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-620-107-es számon vagy a "Telefontanú" 06-80-555-111-es zöldszámán. Kiemelten kérik annak a nőnek a jelentkezését, aki a robbantás előtt pár másodperccel elsétált a rendőrjárőr mellett.
A Központi Nyomozó Főügyészség továbbra is kér mindenkit, aki Budapest közigazgatási területén található videokamera által készített felvétellel rendelkezik, hogy a 2016. szeptember 24-én és 25-én készült felvételeket őrizze meg - írta Keresztes Imre.
A főügyész ismertette: a Központi Nyomozó Főügyészség előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz a Teréz körúton történt robbantás miatt. A nyomozást soron kívül, nagy erőkkel, a rendőrséggel együttműködve végzik - közölte.
Kérte azt is, hogy akinek az elkövető személyével, illetve tartózkodási helyével kapcsolatban bármilyen információja van, az tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-620-107-es számon vagy a "Telefontanú" 06-80-555-111-es zöldszámán. A bejelentést a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívók valamelyikén is meg lehet tenni, illetve személyesen bármelyik rendőri szervnél.
Keresztes Imre felidézte azt is, hogy az országos rendőrfőkapitány a nyomravezetőnek nettó 10 millió forint díjat tűzött ki. A bejelentő személyét bizalmasan kezelik - írta a főügyész.
Javul a rendőrök állapota
Mindkét, a Teréz körúti robbantásban megsérült rendőr állapota folyamatosan javul, szerdán a rendőrnő is elhagyhatta az intenzív osztályt - közölte az MTI érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság.
A főváros VI. kerületében, a Teréz körúton, a Király utcai kereszteződésben lévő egyik földszinti üzlethelyiségnél szombat éjjel történt robbantás, amelyben két rendőr megsérült.
A rendőrség közölte: a feltételezett tettes körülbelül 170 centiméter magas, 20-25 év körüli, az elkövetéskor világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmernadrágot és fehér sportcipőt viselt. Papp Károly országos rendőrfőkapitány 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.
Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz, Keresztes Imre főügyész szerdán felhívásban kérte azoknak a jelentkezését, akik felismerik magukat a szombaton 22 óra 36 perckor történt robbantásról készült, a rendőrség által hétfőn közzétett videofelvételen, és még nem hallgatták őket ki tanúként. Kérte azt is, hogy akinek vannak Budapest közigazgatási területén található videokamera által szeptember 24-én és 25-én készült felvételei, őrizze meg őket.