Sport
„Életem egyik legjobb meccse volt”
Tenisz. A US Openen a döntő szettben 4:4-re is állt Babos Tímea Halep ellen
Szombaton az ötödik helyen kiemelt, román Simona Haleppel, egy igazi nagyágyúval játszott a magyar éljátékos, Babos Tímea az Arthur Ashe-ről elnevezett pályán. Huszonhárom perc alatt elment az első játszma, de utána óriási fordulat következett: Babos 6:2-re nyerte a következő szettet, s kiválóan tartotta magát a döntő játszmában is. A felek 4:4-nél még együtt voltak, ám utána Halep rutinja érvényesült, s nyert 6:4-re.
„Amennyire nehezen indult a meccs, és nem tudtam, mit kezdjek Halep ellen, annyira feljavultam és jól ment. Ilyet ritkán mondok, de ez volt életem egyik legjobb meccse. Emiatt boldog lehetek, de természetesen szomorú is, hogy nem nyertem. Fizikailag nem volt egyszerű meccs, tízből hét labdamenet hosszú és elég zűrös volt. El is fáradtam, de ez a tenisz. Hatalmas élményt jelent egy ilyen meccset játszani az Arthur Ashe Stadionban a világ egyik legjobbja ellen. Végre kicsit megtört a Grand Slam-fóbia, tudtam Grand Slamen is jól játszani!” – írja saját honlapján.
Szombat este, a Halep elleni csatával a lábában, még játszott női párosban is, a kazah Jaroszlava Svedovával 6:2, 6:4-re verték a Jelena Ostapenko, Andrea Petkovic lett, német kettőst. Vasárnap este az amerikai Asia Muhammad, Taylor Townsend következett. Ellenük elfogyott az erő, 5:0 után 4:6, 3:6 következett. Babos Tímea még lapzártánk után is érdekelt volt egy találkozón, az amerikai Eric Butorac oldalán éppen Jaroszlava Svedovával és a brazil Bruno Soaressel játszott.
Serena Williams a svéd Johanna Larsson legyőzésével jutott be a legjobb 16 közé a női egyesben. Egyben új rekordot állított fel, ugyanis 307. alkalommal nyert Grand Slam-mérkőzésen. A női örökrangsorban Martina Navratilovát megelőzve állt az élre, a férfi mezőnyt vezető Roger Federernek pontosan ugyanennyi győzelme van a Grand Slam-tornákról.