A harmincéves háború alig ismert, magyar származású mártírja

Tény, hogy a Tolna vármegye pincehelyi kerületét képviselő honatya 1889. január 25-én a véderőtörvény-javaslat általános parlamenti vitájában a javaslattal szemben foglalt állást, és keményen odamondogatott Tisza Kálmán miniszterelnöknek. A Pesti Hírlap olvasóit szorgalmasan tudósító Mikszáth ezután beszámolt arról, hogy Jeszenszky jogfeladással vádolta a parlamentet és a jó képviselők nevében a mandátumok letételével fenyegetőzött, majd pedig elszavalta saját költeményét. Mikszáth szerint sokkal nagyobb hatást ért volna el, „ha a verset tartja meg magának és a mandátumot teszi le; de ő inkább a mandátumot tartotta meg és a verset tette ki prédává”. Jeszenszky pár héttel később örökre letette a mandátumát, ugyanis 1889. március 2-án távozott az élők sorából.

Egyetemről a börtönbe

Az ősi nagyjeszeni Jeszenszky család jóval korábban élt, nevezetes tagjának, Joannes Jesseniusnak a halála már nem ilyen talányos, viszont jóval tragikusabb. A felvidéki Turóc vármegyéből származó Jeszenszky família történeti eredete az Árpád-házi királyok uralkodásának idejére nyúlik vissza. Tagjai az évszázadok során megtelepedtek többek között Bars, Nyitra, Hont, Trencsén, Tolna, Szatmár, Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Torontál vármegyékben is. Buda török megszállása (1541) után két Jeszenszky testvér, Lőrinc és Boldizsár a sziléziai Boroszlóba (Breslau, Wrocław), ottani birtokaik közelébe költöztek. A lutheri evangélikus vallást követő Boldizsár volt az apja Jánosnak, aki 1566-ban, ebben a városban született.

A kiváló képességekkel megáldott fiatalember, aki előszeretettel írta a nevét latinosan (Joannes Jessenius a Magna Jessen), felsőfokú tanulmányait a wittenbergi, a lipcsei, majd a páduai egyetem orvosi karán folytatta, illetve fejezte be. Ez utóbbi tanintézményben a végzős hallgatók csak akkor kaphattak diplomát, ha esküt tettek a katolikus egyház iránti hűségre. Jessenius erre nem volt hajlandó, így megfelelő tudással, de diploma nélkül tért vissza szülővárosába. Sikeres orvosi, sebészi tevékenységével olyan hírnevet szerzett, hogy 1593-ban Frigyes Vilmos herceg, Szászország kormányzója kinevezte a drezdai fejedelmi udvar orvosává, majd megbízta a wittenbergi egyetem sebészeti tanszékének vezetésével. Wittenbergben megismerkedett a híres dán csillagásszal, Tycho de Brahéval, később pedig a német Johannes Keplerrel is.

Jessenius, a sebészet és az anatómia professzora 1602-ben Prágába költözött. Folytatta orvosi munkáját és jó kapcsolatokat ápolt a Károly Egyetemmel, majd 1609-től 1615-ig Bécsben, II. Mátyás magyar király (később német-római császár) udvari orvosaként tevékenykedett. Ezután visszatért Prágába, ahol 1617-ben a Károly Egyetem rektorává választották. Magyary-Kossa Gyula írta Magyar orvosi emlékek (Budapest, 1929) című könyvében: „Jessenius több ízben is boncolt a prágai egyetemen, többek közt két női hullát is. E boncolások szinte országos szenzáció erejével hatottak, s az egyetem hatóságai is szívesen fogadták, mert a dolognak külföldön is híre terjedt s az egyetem tekintélyét, dicsőségét emelte egy-egy ilyen ’látványosság’. […] Ilyen alkalmakkor a legjobb verselők dicsőítő költeményeket intéztek Jesseniushoz, csak a prágai nők nem voltak nagyon megelégedve vele, sőt az egyik forrás szerint meg is átkozták a tudós professzort, azt kívánva, hogy a hóhér őt is úgy darabolja fel, mint ahogy ő teszi a nőkkel. Ez az átok – nagy veszteségére a tudománynak és a magyar név jó hírének – mint látni fogjuk, valóban megfogant.”

Jessenius (valójában tehát Jeszenszky János) büszke volt magyar nemességére, s nem titkolta a magyarokhoz való kötődését. Érthető, hogy 1618-ban a Habsburgokkal szemben álló cseh rendek éppen őt kérték fel, hogy a pozsonyi országgyűlésen képviselje érdekeiket. Bánlaky (Breit) József írta A magyar nemzet hadtörténelme című nagy munkájában: „A háború kitörése után az új cseh kormány nyomban szövetségesek után látott. Magyarországba a magyar születésű dr. Jessenius hírneves orvost, a prágai egyetem akkori rektorát küldték, aki 1618. június 16-án érkezett Pozsonyba, ahol az országgyűlés már éppen vége felé járt. […] A protestánsok haragudtak az udvarra, hogy Magyarországon katonákat toboroztat cseh hitsorsosaik ellen, sőt még a katolikusok sem akartak a császárnak országos segítséget adni az ellene fellázadt csehek ellen.”

Jóslat a tömlöcben

A csehek abban bíztak, Jessenius meg tudja győzni a magyar országgyűlést, hogy ne adjon katonákat a velük szemben álló császárnak. A protestáns magyar urak barátságosan fogadták Jesseniust, de érdemi döntésre ekkor már kevés lehetőség volt. Tettek ugyan egy békeközvetítő kísérletet, ez azonban nem elégítette ki a cseheket. Ráadásul az udvarhoz hű Forgách nádor igen goromba lépésre vetemedett Jesseniusszal szemben: amikor 1618. július 3-án a professzor búcsúlátogatásra ment hozzá, elfogatta, majd Bécsbe vitette. Azzal vádolták, hogy fel akarta lázítani a magyarokat. Jessenius (magyar nemességét is emlegetve) tiltakozott a letartóztatás ellen, ám hiába. A bécsi Bailer-kapu tornyának szűk és sötét cellájába zárták, ahol se ágy, se szék nem volt. Majdnem fél évig tartották fogva, és csak a cseh rendek erélyes tiltakozására engedték szabadon. Fogvatartói az elengedése fejében azt a feltételt szabták neki, hogy többé nem sérti a bécsi udvar érdekeit.

Bebörtönzéséhez fűződik a legenda, mely szerint a cellája falába ezt az öt betűt véste: IMMMM. Állítólag maga II. Mátyás császár fejtette meg a kezdőbetűk jelentésének titkát. A császárnak kétféle elképzelése volt. Az egyik: Imperator Matthias Mense Marti Morietur (Mátyás császár március hónapban meghal). A másik: Iessenius Mentiris Mala Morte Morieris (Jessenius hazudsz, gonosz halállal halsz). Ha a történet valós, akkor elmondható, hogy mindkét jóslat bevált, mert II. Mátyás 1619. március 20-án hunyt el, míg Jessenius két évvel később valóban gonosz halált halt. Érdemes talán megjegyezni: nem valószínű, hogy Jessenius az öt betűvel a saját halálát jósolgatta volna, de kétségtelen, hogy a legenda él és már örökre része marad Jessenius históriájának.

Jaj a legyőzötteknek!

Jessenius 1619. január 11-én érkezett Bécsből Prágába, ahol ismét elfoglalta helyét az egyetemen. Egy ideig távol tartotta magát a politikától, de 1620 nyarán megint csak elvállalt egy veszélyes küldetést. A csehek megbízásából a besztercebányai országgyűlésre utazott, ahol követtársaival együtt Bethlen Gábor erdélyi fejedelem segítségét kérte a Habsburgok elleni, már javában folyó harmincéves háborúhoz. Bethlen ekkor megerősítette a csehekkel kötött szövetséget, és október végén valóban elindította seregét a csehek megsegítésére. Mielőtt azonban az erdélyi sereg egyesülhetett volna a csehekkel, 1620. november 8-án, a Prága melletti Fehérhegyen lezajlott az a csata, amelynek során II. Ferdinánd császár és a Katolikus Liga hadai legyőzték Frigyes cseh király seregét. Ez az esemény Jessenius sorsát is megpecsételte.

A győztes császáriak felségsértés vádjával letartóztatták Jesseniust és a csehek számos vezetőjét. A bosszúhadjárat tömeges kínvallatással kezdődött és kivégzésekkel folytatódott. Az új császár, II. Ferdinánd teljhatalmú megbízottja, Liechtenstein herceg könyörtelen volt, s a katolikusokból álló vérbíróság is igyekezett megfelelni a császár elvárásainak. Az elítéltek feleségei és kisgyermekei térden állva könyörögtek a herceg előtt kegyelemért, illetve enyhébb ítéletért, ám hiába.

Három embert felakasztottak, tizenhatot életfogytig tartó börtönnel sújtottak, egyik társuk pedig önkezével vetett véget életének. A lefejezésekre a prágai piactéren került sor, 1621. május 21-én. Ekkor huszonnégy cseh hazafinak (köztük Jesseniusnak) ütötték le a fejét. A kivégzettek között volt egy kilencven- és egy hetvennégy éves személy is. Magyary-Kossa szerint Jessenius „mindvégig rendületlenül bízott szabadulásában. Életét nem féltette, folyton csak könyvtáráért aggódott, mint afféle vérbeli tudós. A prágai jezsuiták gondjára bízta azt, kik valóban megmentették a könyveket, de mindjárt szét is osztogatták maguk között ’a sok pornyelés és fagyoskodás fejében’. Ők már jól tudták, hogy a tudós tanárnak nem lesz többé szüksége se könyvre, se tudományra”.

Kegyelemből sorrendcsere

A Jessenius ügyében hozott hátborzongató ítélet szerint a nyelvét ki kellett tépni, majd a testét felnégyelni és a fejét leütni. A császár, aki korábban a páciense is volt Jesseniusnak, „enyhítette” a büntetést. Nyelvkitépés helyett nyelvlevágást rendelt el, valamint fölcseréltette a felnégyelés és a lefejezés sorrendjét, eszerint a lefejezésnek meg kellett előznie a darabolást. A tudós orvos kiváló szónok volt. Nyelvének levágásával meg akarták akadályozni, hogy a vérpadon beszélhessen, és érveket hozhasson fel saját védelmében. A kivégzés előtt egy Lippach nevű német evangélikus lelkész nyújtott neki vigaszt. Ő a kivégzés helyszínére is elkísérte.

Egykorú ábrázolások szerint a vérpad magas dobogón állt, hogy a tömeg messziről is jól láthassa a véres színjátékot. Az elítéltek bátran viselkedtek. Az ötvenöt esztendős Jessenius tizenhetedikként lépett a vérpadra. Nyugodt és szinte derűs volt. Készségesen nyújtotta nyelvét a bakónak, aki levágott belőle egy darabot. A tudós orvos az erős vérzés ellenére tudott beszélni. Megköszönte Lippachnak, hogy társaival együtt elkísérte őt utolsó útjára, majd kijelentette, „hogy testének felnégyelése mit sem fogja őt zavarni a feltámadásban. Sokkal jobban sajnálta, hogy kivágták a nyelvét, mellyel oly sok sikert és dicsőséget szerzett, királyok, császárok és fejedelmek előtt szónokolva”. (Idézet Magyary-Kossától.) Szavait dobpergéssel igyekeztek elnyomni. Kivégzése után végrehajtották a felnégyelést. Fejét a prágai óvárosi híd melletti toronyra tűzték, ahol tíz éven keresztül emlékeztette az arra járókat, hogyan jár az, aki szembefordul a Habsburg uralkodók akaratával.

Kisbolygó is őrzi emlékét

Jessenius özvegyember volt (felesége, Fels Mária még 1612-ben elhunyt). Házasságon kívül született kislányát, az ötéves Júliát Lippach lelkész vette magához. Az osztrák hatóságok feltételezték, hogy Jessenius nemcsak a kislányt, hanem megtakarított pénzét és ékszereit is a lelkészre bízta. A derék Lippachot emiatt sokat zaklatták, de a hagyatékot soha nem találták meg. Jessenius tisztelői csak 1631-ben adhatták meg számára a végtisztességet, amikor II. Gusztáv Adolf svéd király, a harmincéves háború egyik legnagyobb hadvezére elfoglalta Prágát.

Joannes Jessenius a Magna Jessen, vagyis nagyjeszeni Jeszenszky János emlékét ma Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon is kegyelettel őrzik. Antonín Mrkos cseh csillagász róla nevezte el azt a kisbolygót, amelyet 1984-ben fedezett fel a kisbolygóövben. Prágában utca, Pozsonyban a Comenius Egyetem orvosi kara viseli a nevét. A Magyar Posta idén bélyeggel emlékezett meg születése négyszázötvenedik évfordulójáról. Bizonyára ennél többet is megérdemelne a híres professzor, mert olyan ügyért áldozta életét, amely annak idején egyaránt fontos volt a szabadságszerető cseheknek és magyaroknak.