Belföld
„Minden korosztályra több figyelem jutna Kispesten, mint most”
Dódity Gabriella, a kormánypártok polgármesterjelöltje beton és kövek helyett a kerületi lakosokat helyezné a középpontba

A fideszes jelölt tősgyökeres kispestiként örül a lehetőségnek, hogy többet tehet a kerületért (Fotó: Horváth Péter Gyula)
– Óriásplakátján azt üzeni, hogy többet tett Kispestért, mint Gajda Péter polgármester. Mit ért ez alatt?
– Az elmúlt négy évben a Fővárosi Önkormányzatban dolgoztam, a korábban városüzemeltetési főpolgármester-helyettesi feladatokat ellátó György István főtanácsadójaként. Miközben Budapest egészére hatottunk, tősgyökeres kispestiként örültem, hogy lehetőségem adódott többet tenni a kerületért is. Csaknem ötmilliárd forint értékben indítottunk el fejlesztéseket Kispesten. Az arányok érzékeltetésére: a kerület összköltségvetése tizenegymilliárd forint. Ezenkívül több olyan kérdésben is történt előrelépés, amellyel a Demszky Gábor vezette főváros – ahol Gajda Péter fővárosi képviselő volt – nem foglalkozott. Pedig Kispest polgármestereként tehetett volna érte.
– Tudna példát mondani?
– Kispest polgármestere „jól fotózható” megbeszéléseket hívott össze nem illetékes résztvevőkkel a Határ úti végállomás felújításával kapcsolatban, majd annyival akarta megoldani a problémát, hogy egy táblán jelzi a lerobbant buszvégállomáson: „ez nem Kispest”, tehát a terület közigazgatásilag már nem a kerülethez tartozik. Ezzel szemben én, Budapest egyik vezetőjének „egyszerű” főtanácsadójaként, elértem, hogy megújuljon a Határ úti végállomás. A munkát nyáron kezdtük volna, de néhány pavilonos sajnos nem hagyta el a területet, engedély nélkül működik ott, ezért egyelőre nem tudtuk átadni a munkaterületet. Újjáépül a Sibrik-felüljáró, megújult az Ady Endre út egy szakasza, de vannak olyan ügyek is, amelyekhez még forrás sem nagyon kellett, csak tenni akarás és odafigyelés. Ilyen a Derkovits utca forgalomterhelése, amin sokat segítettünk azzal, hogy kitiltottuk a teherautókat, sebességkorlátozást vezettünk be, és forgalomba állítottuk Budapest első környezetbarát, földgázmeghajtású buszait. Tenni akarás és odafigyelés, sokszor elég ennyi.
– Már javában zajlik a kampány, kevesebb, mint egy hónap maradt az önkormányzati választásig. Hogyan látja a kerület helyzetét ebből a szempontból?
– A képviselőjelöltekkel még nyáron megkezdtük a lakók felkeresését, megkérdeztük, mi a legnagyobb problémájuk, és feltérképeztük a közterületeket is. Kispestre a kontrasztosság jellemző. Míg egy-egy parkunkra több tízmilliót költünk, másutt széttört vasbeton asztalok, rozsdás hintaállványok, ülőfelület nélküli padok és elhanyagolt, gazos részek éktelenkednek. Hozzáteszem: legtöbb helyen MSZP-s a képviselő. Néhol az önkormányzat szakcégével, félnapos munkával helyreállíttattuk a kis tereket, fákat gallyaztattunk, és van, ahol alpolgármesteri keretből nagyobb lélegzetű parképítésre is megkezdtük a tervezést. Ezek azok a dolgok, amelyekhez nem kellenek milliók.
– Kisebb port kavart a felújított Ady Endre út átadása, amelyet a kispesti szocialista polgármester úgy mutatott be, mintha az ő érdeme lenne a beruházás. Mi történt pontosan?
– Gajda Péter a kommunikációjából él, nehéz vele lépést tartani, néhány elgondolását pedig nem is tudnám lekövetni. Ilyen az említett, fővárosi beruházásként megvalósult Ady Endre úti felújítás, amelyet kiállt átadni. Pontosabban mint utóbb jelezte, nem is ezt történt, hanem a kispesti önkormányzat paravánja előtt csak „beszélt róla”. Arról, amihez egyébként semmi köze.
– Viszont arról lehetett olvasni, a kerületi Fidesz szándékosan „ráhívta” a polgármesterre a közterület-felügyelőket. Nem így történt?
– A Budapesti Közlekedési Központ a közterület-felügyelettel közösen épp az Ady Endre út elkészülte kapcsán tartott helyszínbejárást, amikor észrevették, több autó szabálytalanul, a taxidroszton parkol. Az egyik Gajda Péteré volt, aki épp az Ady Endre útról „beszélt”. Ő ezt a Facebookon aztán valóban úgy tálalta, hogy ráhívtam a hatóságokat, bírságolják meg. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság ezt cáfoló közleményéből egyértelműen kiderült: nem mondott igazat.
– Mindezek ellenére miért népszerű mégis Gajda Péter?
– Az önkormányzat honlapján szinte csak ő szerepel, a jobboldali képviselőket csak elvétve említik névvel, a cikkek végén. Az önkormányzat korábban megszüntetett lapját magánszemélyként egy cégen keresztül kiadatja – abban is csak ő és a képviselői mutatkoznak. A kispestiek azt hiszik, a hivatalos kiadványt olvassák, pedig nem. Szeptember elején saját választási plakátjába csomagolta a kisiskolások ingyenes füzetcsomagját, több felháborodott szülő is megkeresett minket ezzel, majd el is tiltották polgármester urat a jogsértéstől. A legutóbbi Wekerle-napokon pedig az önkormányzati sátor alatt önkormányzatos pólóban a képviselőt egyébként nem delegáló pártok, az Együtt PM és a DK jelöltjei mosolyogtak, a Fidesz–KDNP-frakció tagjait eközben meg sem hívta oda Gajda Péter. Mindezekben nyilván nekünk, a helyi Fidesznek is van felelősségünk. Meg kell erősödnünk, és fel kell ráznunk mind magunkat, mind a jobboldali szavazókat, így a mostani kampányban ez a legfontosabb.
– Min változtatna polgármesterként?
– A programom alaptézise, hogy egy város nem csak betonból és kövekből áll, ezért annak középpontjában a kispesti emberek állnak. A mindennapi problémákra szeretnék megoldást kínálni. Minden korosztálynak több figyelmet szentelnék: az újszülöttek támogatását megdupláznám, a fiataloknak ingyenes nyelvvizsgatanfolyamot vezetnék be, az időseknek gyógyszer-, illetve gyógyászatisegédeszköz-támogatást adnék. Szeretném visszaadni a kispestiek biztonságérzetét is, így megújítanám a térfigyelő kamerarendszert, és növelném a rendőrjárőrök számát. A kispesti munkanélküliek és a kerületi, dél-pesti vonzáskörzetben lévő munkaadók egymásra találását kerületi munkaerő-közvetítővel segíteném. Fel kell térképezni a megváltozott munkaképességűeket is, hogy segíthessük őket a mindennapokban. Fel kell újítani a Kossuth téri és wekerlei piacot, és meg kell tölteni élettel a Vigadót.
– Amennyiben megnyeri a választást, bekerül a Fővárosi Közgyűlésbe. Miért küzdene leginkább ezen a szinten?
– Sok dolog van, amihez a főváros segítsége kell. Napirenden kell tartani a Határ út és a Derkovits utca forgalomterhelésének csökkentését, az Ady Endre út felújítását folytatni kell, és meg kell oldani a csapadékvíz-elvezetést az öreg-kispesti, wekerlei és a kertvárosi részeken is, de sok helyen a csatornahálózat is további felülvizsgálatra szorul. Polgármesteri programomban szerepel a helyi ingatlanok felújításának támogatása, ehhez minden lehetséges forrást igénybe kell venni Budapesttől.