Weöres Sándor viccei és a holt költők versei

Lator László, Györgyi Anna, Lackfi János, Szabó T. Anna és Várady Szabolcs (Fotó: Varga Imre)

„Mészöly Dezsőnek akkoriban eszébe jutott, hogy lehetne csinálni egy olyan televíziós műsort, ahol versrejtvényeket adunk fel egymásnak. Úgy képzelte, hogy ez legfeljebb három adást él meg” – emlékezett az egykor népszerű műsor kezdeteire. Ehhez képest kisebb-nagyobb kihagyásokkal egy emberöltőig futott a műsor. Latorék mellett olyan neves költők, műfordítók és irodalomtörténészek kalauzolták adásról adásra a nézőket, mint Gyurkovics Tibor költő és Lukácsy Sándor irodalomtörténész. Mindig volt közöttük néhány színész is – Kubik Anna, Ráckevei Anna és Mácsai Pál –, valamint sokáig Faragó Laura népdalénekes. A műsorban – ahogy a mai klubban is – a résztvevők kizárólag holt költőktől idéztek. Lator László ezt a következő gyakorlatias indokkal magyarázza: „ha egy élő költőtől idézünk, akkor egy másik élő költő, akitől nem idézünk, megsértődhet, a holtak viszont nem beszélnek”. Lator javaslatára a produkciónak soha nem volt előre megbeszélt forgatókönyve, úgy olvastak egymásnak verseket, hogy közben mindig jutott idő a neves költőkről való anekdotázására és egymás ugratására.

Előbb a Magyar Televízióban, majd a Duna Televízión látható műsor nem szórakoztatni akart, hanem a magyar irodalom ismert és kevésbé ismert költőinek munkáit és élettörténetét is igyekezett a határon innen és határon túli nézők elé tárni. A műsor népszerűségét mutatta, hogy Erdélytől Londonon át Amerikáig több tízezren nézték, és rengeteg lelkes, sokszor már-már értekezésszintű elemző megfejtést küldtek a játékba.

Lator László hívására sok évvel ezelőtt csatlakozott Várady Szabolcs költő és szerkesztő is. Ő így mesél nekünk a Lyukasóráról: „Vers nélkül a legjobb élet is szegény belülről, az sem mindegy, hogy milyen az a vers, erről a milyenségről szól a műsor.” Tőle a sietve befutó Lackfi János – aki öt évvel ezelőtt került a tévéműsorba – veszi át a szót: „Fiatal éveimben még álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer ott ülhetek majd egykori egyetemi oktatóm, Lator László, az Európa Kiadó éles ítéletű valamikori főszerkesztője, Várady Szabolcs, a Holmi szerkesztője és Mészöly Dezső, az egyik legnagyobb hazai Shakespeare-fordító társaságában.”

Mivel az alapítók közül többen elhunytak, csatlakozott a körhöz Szabó T. Anna, majd Kiss Judit Ágnes költő, valamint Györgyi Anna színművész. Mészölyt halála után Lackfi váltotta a moderátori szerepben. A tévéműsor a számos nézői kérés ellenére 2014-ben megszűnt, ám időközben a társaság – Lackfi szavaival – kilépve a tévédobozból, klubot alapított. Négy éve tartanak havonta élő Lyukasórát a MOM-ban. Amíg beszélgetünk, megtelik az előadóterem: hét óra van. Az első versrészletet Györgyi Anna olvassa fel. Egy ismert költő kevésbé ismert műve a feladvány, de a szerző nevét bekiabálja egy úr a nézők közül, így a helyes megfejtésért egy kortárs költő verseskötetét veheti át, majd újabb feladványok jönnek. A klub vezetői, akik a legtöbb esetben a közönséget megelőzve már megfejtik a feladványt, műveltségük teljes arzenáljával igyekeznek rávezetni a publikumot a megoldásra. Szépen megmutatkozik, hogy Lator és Várady az idézett költők közül sokat személyesen, méghozzá igen jól ismert. Lator elmeséli, hogy amikor még az Európa könyvkiadónál dolgozott, gyakori volt, hogy Weöres Sándor ugratásból néha álnéven írt nekik – egyébként kiváló – verseket.

A műsor lassan a végéhez közeledik. Megtudjuk, hogy a csapat pár hónapja a Klebelsberg Kultúrkúriában is fellép havonta, nyáron pedig majd több vidéki helyszínre is megy. Mi kicsit még maradunk, és tovább faggatjuk a lyukasórásokat. Lackfi elárulja, hogy ő mindig szereti egy-egy vezérgondolattal átszőni az esteket. Olykor szóba kerül a költészet ára, vagyis a versekért kapott fizetség is, csak úgy, mint a nagy költők szerelmi élete vagy éppen a szerzők kedvenc ételei. Szabó T. Anna elmeséli, hogy az arányosság elve miatt gyakran hoz női költőktől szövegeket. „Rengeteg jó költőnk van, aki történetesen nőnek született, de a tankönyvekben és az irodalomtörténetben mégis elsöprő a férfidominancia” – mondja, majd így folytatja: „Szívemből ajánlom a költőnek készülő fiatal nőknek Pilinszky életművét, de nehéz őt szerepmodellnek tekintenie annak a nőnek, aki közben családot és gyereket is szeretne. Pilinszky nyugodtan elcigarettázgathatott és töprenghetett naphosszat, de például Varga Katalin nemcsak költő és író volt, hanem férjét ápoló, sok gyereket ellátó és eltartó feleség is.”

Várady kiemeli, hogy jó látni az estekre rendszeresen visszajárók arcán a versek hatását. „Bízom benne, hogy aki innen hazamegy, egy kicsit más szemmel olvassa tovább a műveket” – mondja.  Az összejövetelek egyik célja, hogy a versbarátok egyre bővülő táborának tagjai egymásra találjanak, a kor változhat, a hordozók is, ám a költészet üzenete, töltete, robbanékonysága állandó – véli Lackfi. A csapat legidősebb tagját, Lator Lászlót a megváltozott olvasási szokásokról faggatjuk. Ő úgy véli, „az internet halhatatlanná tette a verseket, mert ha egy versből tudunk két szót, akkor a világhálónak köszönhetően azonnal megtalálhatjuk”. Lapunk azon kérdésére, hogy a maiak közül kit vagy kiket tekint a holt költőóriásokkal felérő alkotónak, így felel: „Olyan, mint például Weöres Sándor, biztos, hogy nincs. Persze egy életműnek akkor látjuk világosan az arányait, a minőségét, a hátterét, ha az már lezárult.” Ugyanakkor hozzáteszi, hogy a mai magyar költészet középnemzedékének egészen kiemelkedő tehetségei vannak. Szerinte a kortársainkat talán kevésbé látjuk nagynak, de itt vannak és lesznek közöttünk, és egyszer majd talán őket is idézik a Lyukasórákon.