Jöttek a pomogácsok, a Tasi József nevű nyúl és a macskák is

Az idén tíz éve, hogy elhunyt Lá­zár Ervin, és a napokban lett volna nyolcvanéves: ez alkalomból barátok, rokonok és rajongók gyűltek össze péntek este a Petőfi Irodalmi Múzeumban, hogy megemlékezzenek az íróról. Az esten több hang- és filmfelvétel is előkerült, ezek lehetővé tették, hogy barátai mellett ő maga is „hozzászólhasson”. Rögtön az első ilyen felvételen elmesélte a Dömdödöm keletkezéstörténetét: hogyan született meg Ottlik Iskola a határonjának egyik dialógusából a szeretet univerzális szava. Radics Péter, a Digitális Irodalmi Akadémia vezetője többek között erről, a szavak értelmét meghaladó, mégis mindenki által értett jelentésről beszélt bevezetőjében.

Havas Judit, az est programjának szerkesztője ezután egy videofelvételt ajánlott a közönség figyelmébe, amelyen Lázár Ervin a szülőföldjéről és a Szerelmes földrajzról beszélt. „A táj választott ki engem” – mesélte az író, s közben nem győzte mutogatni az ő „szeretetreméltó pusztáját” és a manók-lakta nagy szederfát. Nagy Anna színművész ezután a Séta című novellából olvasott fel részleteket, részben az öniróniát és egyúttal a társadalomkritikát is illusztrálva: „Öreg, nem kéne neked múzeumba vonulnod? Beülnél szépen egy üvegvitrinbe egy törött cserépedény meg egy kőbalta közé, odafüggesztenének eléd egy cédulát, mondjuk hogy divatjamúlt ember a huszadik századból, és elüldögélhetnél ott ítéletnapig.”

A barátok közül elsőként Pomogáts Béla emlékezett. Mint elmondta, fél évszázaddal ezelőtt ismerkedtek meg Pécsett, ahol a Jelenkor működött. Lázár Ervin munkásságának középpontjában szerinte a szeretet van, ami humorral és iróniával egészül ki. „Én is meg vagyok örökítve az írásaiban” – jelentette ki büszkén, akinek neve a Gyere haza, Mikkamakka! című kötetben hangzik el Zordonbordon szájából: „Tudjátok meg, hogy az erdőben rettenetesen elszaporodtak a pomogácsok!” Az irodalomtörténész arról is beszélt, hogy a humor mennyire erőteljesen átszőtte a kettejük barátságát és Lázár Ervin munkásságát, s hogy mögötte fájdalom és kiábrándultság lappangott. Barátságuk természetének illusztrálására felolvasott néhány dedikációt, amelyekkel az író ajándékozta meg – nem elsősorban őt, hanem általában a macskáit – új köteteinek megjelenésekor: „Cirminek, aki igazán tudja milyen is az, amikor jönnek a pomogácsok”.

Aztán Lázár Ervin egy interjúfelvételen arról beszélt, hogyan keletkeztek mesehősei. Pécsen sétálgatva találkozott például egy kisgyerekkel, aki megmutatta neki az „oroszlánját”, Szigfridet. Szörnyeteg Lajos szintén létezett, egy százhalombattai kisfiú ajándékozta neki azt a nagyon csúnya babát, akit így hívtak, Aromo figuráját pedig egy afrikai népmeséből kölcsönözte. Ez után Sipos Áron, a fővárosi versmondóverseny győztese, a Lázár főművének tartott A Hétfejű Tündért adta elő a közönségnek.

„Minden hős azonos az olvasóval és az íróval” – ezt már Lázár Ervin mondta, mielőtt barátja, Kecskeméti Kálmán festőművész anekdotázott volna róla. Ő mesélte el, hogyan nyúlt bele az író a Dunántúli Napló főszerkesztőjének vezércikkeibe, anélkül, hogy az észrevette volna a pluszmondatokat. Aztán ismét Lázár beszélt egy felvételről, elmondta, hogy Tamási Áront és Fekete Istvánt tartja írói példaképének. Naplójából Nagy Anna olvasott fel részleteket: „Sokan számon kérik rajtam a nagy művet. Csak azt tudom mondani rá, az én nagy művem ez a kicsi.”

Szakonyi Károly pedig arról beszélt az esten: a napokban lett volna nyolcvanéves Lázár Ervin. „Hiányzik.
Hiányzik az a szeretet, ami a lényéből sugárzott” – tette hozzá. Meglátása szerint Lázár védjegye valóban a szeretetigény volt. Szakonyi beszélt megismerkedésükről, a tolnai táj irodalommá testesítéséről és saját bejáratú Négyszögletű Kerek Erdő rendjeléről, amelyet Lázár Ervin maga csinált. Aztán Verba Júlia – szintén a prózamondó verseny helyezettje – Rimapénteki Rimai Péntekh csodapatikájának történetét adta elő.

Végezetül a családtagok szólaltak fel az eseményen. Lázár Zsigmond saját emlékeit idézte fel édesapjáról, például, hogy mennyire utálta az író, ha valaki emberi nevet adott egy állatnak, s hogy lett ennek ellenére csüngő fülű törpenyuluk neve Tasi József. Vathy Zsuzsa, az író egykori felesége pedig egy rövid anekdotával készült, Devecseri Gáborral való találkozásuk emlékét őrzi ez a baráti humorizálás: „Devecseri Gábor, még látni is mámor” – „Lázár Ervin, áldja meg a legszebb nő a megfelelő szervin.”