Egy nagyon rossz szomszédságtól a sikeres unióig

A kelta eredetű skót törzsek, a pikt őslakók és az északra vándorló angolszászok összeolvadásából több mint ezer éve, fokozatosan alakult ki a skót nép a Brit-sziget északi harmadán. Önálló skót államról a 9. század és I. Kenneth óta beszélhetünk, de az ország északi fele (Highlands) és déli fele (Lowlands) a következő századokban külön világot alkotott, s a déli, alföldi területekért gyakran háborúztak a skót törzsek, illetve klánok egymással és az angolokkal is. Az Angliát 1066-ban elfoglaló normann uralkodóval, Hódító Vilmossal sikerrel dacolt a szinte államalapítóként tisztelt III. Malcolm király, akinek halálakor vált elfogadottá a skót–angol határ. Az angol királyok azonban soha nem mondtak le arról, hogy hűbéresükké tegyék Skóciát, s a déli skót területeket közvetlenül Angliához csatolják. A gyakran kiújuló háborúskodás egyik csúcspontja éppen hétszáz éve, 1314 júniusában volt, amikor a bannockburni csatában a skótok történelmi győzelmet arattak a túlerőben levő angol sereg fölött.

A váltakozó kimenetelű összecsapások és a hektikus angol–skót kapcsolatok történetében a Tudor-dinasztia alapítója, a rózsák háborújából 1485-ben (III. Richárd legyőzésével) győztesen kikerülő VII. Henrik angol király hozott fordulatot, aki békeszerződést írt alá IV. Jakab skót királlyal és hozzáadta feleségül lányát, Margit hercegnőt. Ez a Tudor- és a Stewart/Stuart-ház között 1503-ban köttetett frigy volt a távoli előzménye a kétszáz évvel későbbi angol–skót egyesülésnek, hiszen ettől kezdve az angol királyok egyúttal skót trónörökösök/trónkövetelők voltak – és vice versa. Jól ismert I. Erzsébet angol (VII. Henrik unokája) és Stuart Mária skót királynő (VII. Henrik dédunokája) tragikus rivalizálása, amelynek Mária fővesztése vetett véget 1587-ben, miután a polgárháborús Skóciából Angliába menekült. A sors különös fintora azonban, hogy 1603-ban, amikor Erzsébet trónörökös nélkül elhunyt, az angol trónra Mária fia, VI. Jakab skót király, I. Jakab néven angol király lépett mint a Stuart- és a Tudor-ház közös leszármazottja.

A közös angol–skót király személye még nem jelentett államszövetséget (csak perszonáluniót), a két királyság jog- és társadalmi rendszere éppúgy távol állt egymástól, mint kultúrája és vallása – a skótok többsége a kálvini reformáció radikális irányzatára tért át, míg az Angliába átköltözött Jakab királynak abszolutista uralkodóként az anglikán államegyház sokkal inkább megfelelt. Fia, I. Károly aztán, amikor rá akarta erőltetni anglikán egyházpolitikáját a presbiteriánus skótokra, háborút indított ellenük, ám a skótok visszaszorították az angol sereget, sőt végigfosztogatták Észak-Angliát is, így a közös angol–skót király mindkét országában népszerűtlenné vált. Ez a csúfos vereség lett az 1640-ben induló angol polgári forradalom közvetlen előzménye, s a két évvel később kirobbant angol polgárháborúban a skótok a londoni parlament Oliver Cromwell által vezetett seregével összefogva harapófogóba szorították és legyőzték a királyi sereget. A skótok a fogságukba eső I. Károlyt 400 000 fontért „eladták” a parlamentnek, amely hosszú huzavona után 1649 elején elítélte és kivégezte. Cromwell ezután győztes hadjáratot vezetett Írországba, majd Skóciába, s de facto létrehozta Nagy-Britanniát, amely ekkor köztársaság lett. Cromwell halála után azonban visszaállították a királyságot, s a londoni parlament a lefejezett I. Ká­roly fiát, a franciaországi emigrációban élő skót királyt, Stuart II. Károlyt hívta meg az üres angol trónra.

Az abszolutizmussal kacérkodó II. Károly és öccse, a katolikus restaurációra készülő II. Jakab után – az úgynevezett angol dicsőséges forradalom eredményeként – Jakab legidősebb lánya, Mária és annak férje, a holland protestáns hős, Orániai Vilmos herceg társuralkodóként került 1689-ben az angol, az ír és a skót trónra is.

Ez már Anglia és Skócia uniójának közvetlen előzménye volt, ami az utolsó Stuart-házi uralkodó, Anna királynő (II. Jakab kisebbik lánya) alatt történt meg. 1707. május 1-jén, miután az angol, majd a skót parlament is elfogadta az egyesülési törvényeket (Acts of Union), hivatalosan létrejött Nagy-Britannia Egyesült Királysága. Ezzel megszűnt a független Skót Királyság, amely 1603 óta perszonál­unióban állt az angol monarchiával, Wales pedig még korábban, 1542-ben egyesült Angliával.

Az új állam 1801-től egészült ki Írországgal, majd a független Ír Köztársaság 1922-es megalakulásával jött létre mai formájában Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság, amely négy ország egységállama. Legalábbis a mai napig az.