Gazdaság

Újabb banknál igényelhető a csok

Nagy érdeklődésre számítanak az Erste Banknál is

Az OTP és az FHB után hétfőtől az Erste Bank fiókjaiban is igényelhető a családi otthonteremtési kedvezménye (csok) és az új kamattámogatott lakáshitel. Az NGM szerdán közölte hogy  kormány részletes tájékoztatást küldött a programról a bankoknak.  

A tájékoztatás szerint addig is minden beérkező kérelmet regisztrál a bank. Kiemelték, hogy az Ersténél továbbra is felhasználható marad a csok önerőként: vásárlás esetén a vételárnál, építés esetén pedig a költségvetésben veszik figyelembe.

A bank fokozott érdeklődésre számít a három gyermek után járó 10 millió forint támogatás igénylésénél és a kapcsolódó kamattámogatott hitelnél.

A tájékoztatásban emlékeztetnek: segíti a gyermekvállalókat, hogy a házaspárok közül elég ha csak az egyikük negyven év alatti a támogatás igénylésekor, másrészt nem elvárás az sem, hogy ne legyen egyéb ingatlantulajdona az igénylőknek. Nincs felső korlát a hasznos alapterületre, valamint a négyzetméterre jutó árra sem.

Akik élnek a 10 millió forintos támogatási összeg lehetőségével, vállalva a 3 gyermeket, új lakás vásárlása, vagy építése esetén jogosultak lehetnek 10 millió forint kamattámogatott hitel felvételére is. Ezen felül új lakás építése esetén adó-visszatérítési támogatásban is részesülhetnek az igénylők - áll az Erste a tájékoztatásában.

A múlt héten két bank, az OTP és az FHB jelezte, hogy fiókjaikban már elérhetők az új otthonteremtési támogatások.

Az NGM részletes tájékoztatást küldött a bankoknak a családi otthonteremtési program részleteiről, amelynek célja, hogy a családok minél olcsóbban juthassanak saját otthonhoz. Az otthonteremtési program egyformán szól a családalapítás előtt állóknak, a még gyermektelen fiatal házasoknak, a gyermeküket egyedül nevelőknek, az örökbefogadóknak, az egygyermekes, a kétgyermekes, a három vagy több gyermekes családoknak, az új lakás építőknek vagy vásárlóknak, az új ház építőknek és vásárlóknak, a használt lakás vásárlóknak és a lakásukat bővítőknek. Nekik mostantól mind olcsóbb az otthonteremtés – olvasható a közlmeményben.