Gazdaság

Zalaegerszegtől épül az első M9-es szakasz

Zalaegerszeg és Vasvár között épülne meg az M9-es autópálya első szakasza, a beruházás 2018-ig megkezdődhet.

Mint azt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Zalai Hírlapnak kifejtette, gazdasági értelemben Zalaegerszeg nehezen megközelíthető település, a kormány ezért két döntést hozott a város polgármesterével megállapodva. Be kell fejezni a 76-os főút nyomvonalán megkezdett négysávosítást, hogy 2018-ig Zalaegerszeg és Balatonszentgyörgy között gyorsforgalmi út csatlakozzon az M7-es autópályához. Legalább ennyire fontos, hogy Zalaegerszeg közelebb kerüljön a nyugati határhoz is, ezért az M9-es autópálya nyomvonalának építését itt kezdik el. A miniszter elmondta: az M9-es és az M8-as metszéspontja Vasvárnál lesz, így az M8-ason a teherforgalmat el tudják vezetni a határig. A 76-os út költségvetési pénzből, az M9-es pedig európai uniós források bevonásával valósul meg.

Az M9-es Térségi Fejlesztési Tanács szerint a Szombathely és Vasvár közötti szakasznak már a környezeti hatástanulmánya, és az engedélyezési eljárása is folyamatban van. A Vasvár és Nagykanizsa közötti útszakaszra tavaly év végén elkészültek a nyomvonal-variációk, s ezeknek 2015 közepéig elkészül a környezetvédelmi hatástanulmányuk is.